Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

RÉGÉSZET - ARCHÄOLOGIE - Bocsi Zsófia: Mezőpeterd helye a középkori Bihar megyében

A KÖZÉPKORI HATÁRJÁRÁSOK A középkori oklevelek egyik fontos alcsoportját képezik a határjáró oklevelek, amelyekből a birtokos családokra és a környező települések neveire, illetve a terület domborzati viszonyaira vonatkozóan juthatunk értékes adatokhoz. A falvak határai akkor alakultak ki, amikor kialakult a szilárd településhálózat, azaz a belterületek korlátozott helyváltoztatása leállt, megszületett a szilárd településmag, amihez járulékosan csatlakoztak a külterületek, az egyéni birtoklású és művelésű parcellák, illetve a közös használatú földek, amelyek a falu lakóit együttesen, mint faluközösséget, földközösséget illettek meg. Ez a folyamat a helyi viszonyoktól függően a 12-15. század között zajlott le, és elsősorban a határ vízrajzi, domborzati adottságaihoz, illetve a szomszédos települések egymástól való távolságához igazodott. Szabálytalan határforma ott alakult ki, ahol a terület századokon át letelepülésre vagy mezőgazdasági művelésre alkalmatlan volt.

4

0 A falvak általában már a 12. század végére rendelkeztek állandónak feltűnő határjelekkel, mivel számos később keletkezett oklevél említ régi határokat.

4

1 A határok kialakulása és megszilárdulása után főleg a 13-14. században voltak jellemzőek a birtokosztások, egyedül az Alföldön lehetett szabadon terjeszkedni, ahol csak a vizek szabtak határt a sztyeppés éghajlatú hatalmas egybefüggő sík területen.

4

2 Fontos megemlíteni, hogy ezekben a meghatárolásokban - így Fegyvernekpeterd esetében is - általában birtokhatárról van szó, nem pedig faluhatárról, jogilag azonban ez nem hozott semmiféle változást, a formulák mindkét eljárás során ugyanazok voltak. A határjárás egy közhitelű cselekményeket védő személy, általában a poroszló vagy az ispán jelenlétében, valamint a királyi, illetve a hiteleshelyi kiküldött emberek, a szomszédok és határosok, illetve más derék és idős, a határokat jól ismerő emberek közreműködésével zajlott. A maghatárolás mindig egy folyamatos határvonalat jelentett, aminek a mezsgyéjén végig lehet menni. Ez a mezsgye lehetett egy folyamatos barázda vagy egy árok (meta continua), de jelölhették bizonyos távolságokban hagyott jelek is, például gödrök, kutak, rókalyuk, egy-egy jellegzetes formájú, nagyságú vagy fajtájú fa, fába vésett különböző jelek, keresztek vagy főleg mesterségesen létrehozott halmok (cursualis meta), mint valószínűleg Fegyvernekpeterd esetében is. Több határ szögletében több földhányást emeltek, mindegyikre egyet - erre a jelenségre szintén találunk példákat Peterd esetében is. A folyók, patakok esetében általában az eszmei közép volt a határ, ami mindkét parttól egyforma távol volt, a határjel természetesen ilyenkor is a parton hagyott földkupac volt. Nagyobb folyóknál előfordult, hogy az időközben új mederbe terelődött folyónak a régi medre maradt a határ.

4

3 Az Ölyvös esetében számos ilyen régi, kiszáradt medret lehet felfedezni a későbbi térképeken, ezért ez jelentősen megnehezíti a folyó 14. század végi medrének az azonosítását. 40 MAKSAY 1971. 133., 135. 41 SZABÓ 1969. 107-108. 42 MAKSAY 1971. 65-66. 43 SZABÓ 1969. 108-116.; TAKÁCS 1987. 38