Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Bodnár László: Monostorpályi szőlő- és borkultúrájának fejlődése és visszafejlődése

Bodnár László MONOSTORPÁLYI SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRÁJÁNAK FEJLŐDÉSE ÉS VISSZAFEJLŐDÉSE A szőlő évezredek óta nemcsak gyümölcs, hanem bor is. Amióta a bor áruvá vált, attól kezdve határozott érdekviszonyok kapcsolódnak hozzá. Az érdekviszonyok kordában tartásához szabályokra van szükség. Az első szabályok földesúri, városi vagy vármegyei rendelkezésekbe öltöttek testet, gyakran a királyi kiváltságlevelek alapján. A XVII. századtól e szabályok már a törvényhozásban is érvényesültek. Az 1655. évi XXXI. törvénycikk volt az első, amelytől végig kísérhetjük a királyi dekrétumokban a kocsmatartás szabályozását, vagy a vámkedvezményekkel kapcsolatos intézkedéseket. Az 1723-ban megjelent CXVIII. törvénycikk a kiváló borok meghamisításának meggátlásáról intézkedik. A szőlőtermesztés a filoxéra vésszel került a törvényhozás középpontjába, de az 1876-1883, majd 1895-ben e tárgyban született hat törvény is a kártevő elterjedésének megakadályozásával, a pusztítás következményeinek felszámolásával, a rekonstrukciót elősegítő intézkedésekkel voltak kapcsolatosak. A filoxéra vész utáni borhiány újabb lendületet adott a borhamisításoknak. Ennek megakadályozását jelentette az 1893. évi XXIII. törvénycikk. E törvény a mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról szól, előírja a bor megjelölésében a termőhely és a szőlőfajta nevének alkalmazását. Elrendeli a vegykísérleti állomások megalakítását, valamint az állandó szakértő bizottságok létrehozását. Meghatározza a mustkezelés és javítás szabályait, valamint a borvidékek beosztását. A borvidékeknek megfelelően a telepíthető szőlőfajtákat is jegyzékbe veszi. így került Monostorpályi az Érmelléki borvidék besorolásba. Az érmelléki szőlőkultúra kialakulásáról nincsenek történeti adatok. Bizonyított, hogy már a XIX. század második felében léteztek itt telepített szőlőskertek, de a kertek zöme már évszázados hagyományokra vezethető vissza. A szőlőskertekről már Bél Mátyás is megemlékezik (1728): „A szőlőskertek, amint mondják, egy vidéken vannak, magasabb fekvésű földjeikkel elválnak a mezőktől és a hegyektől is, mintegy összekapcsolják azokat. De ahogyan különbözik a földek minősége, úgy mindegyik a megfelelő munkát kívánja. Mégsem különböznek nagyon, sőt a szőlőmüvelésben mind megegyezik." A szőlővel beültetett zárt kertek elnevezése a „szőlőskert". A XVIII-XIX. századi határtérképeket vizsgálva, a lakott terület szomszédságában kerítéssel körülvett, a határ 7