Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)
IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Tódor Györgyné: Nagy Imre költészete
Költészetének javarészét a paraszti téma teszi ki, a paraszt élete, mint a közösség élete. Ezek a versek valóságos élményből táplálkoznak, hisz ő maga is kétkezű, paraszti munkával kereste kenyerét. Ezek a költemények „szociografikus" természetűek. Zsellérek, napszámosok és cselédek nyomorúságos sorsát mutatták be, emberi arcokat rajzoltak, élethelyzeteket, szokásokat, munkafolyamatokat ábrázoltak. A munkájába belerokkant öreg béresek reménytelen tekintetét örökítették meg, vergődő szegények sorsát és alakját idézték, akik képtelenek szabadulni a nyomorúság örökös terhe alól, gyermekeket, akiknek tüdővészes köhögésétől hangos a falusi éjszaka. „A versek akár a népi írók szociográfiái teljes és pontos képet adtak a magyar paraszti nyomorúság egy tartományáról: a sárréti faluról. Nagy Imre életművében akár szociográfusok és etnográfusok számára lehetnek tanulságai. A valóságot, amely fojtó bilincsként szorította, pontos képekben idézte meg: verseinek és képeinek mindig hiteles tárgyi alapja volt. " 2 6 (Aratók éje; Elmondok mindent; Amy a viskó falán; Kútgém árnyán; Az én utcám; Álmatlanul; Éjféli csillag; Tízen is ...; A pór testamentuma; A pásztor halálára; A pacsirta sorsa; Ősz a mezőn; Vénasszonyok nyara; Vízbe ugrott; Gyermeket temetnek; Haldokló paraszt; Hajnali képek a pusztán; Mert egy paraszt most kalapál...; Éjszaka az ökörhodályban; Falusi tavasz; A zsellér földjén; Undorodás; Szomorú sírások verse; Téli kesergés; Répaegyelésen; Pillanatképek a pusztán; Reggeli fényben.) Műfajukat tekintve legtöbbje életkép, jellemrajz, helyzetrajz, elbeszélő költemény. A misztika szálai alig-alig csillannak meg ezekben a sorsokban, legfeljebb álmaikban. Valóságos, helyenként naturalisztikus képek a parasztok életéről. Hangjában több irónia vegyül, mint együttérzés. Dallamuk leveti a dalok könnyű léptű kétütemű zengését. Hosszabb sorokban, ritmusában meg-megakadva, sokszor a próza kötetlen ritmusába hajló sorokba köti bele riasztó ridegséget árasztó képeit. „ Szemeire nem hull most függöny, Az álomért hiába esdnek, Száraz kenyerem morzsáira Égő szemű patkányok lesnek. ..." (Álmatlan éj) A paraszti nyomorúság szociografikus látleleteit tárja elénk a költemény. Közvetlen hangúvá válik a panasz, mert ott érezzük a költő személyes jelenlétét a lírai szituációból. A „helyzetjelentés" itt is túlmutat önmagán. Nem kizárólag egy éjszakáját akarja leírni, amit társaival egy hodályban töltött, hanem az éjszaka képeiben - „égő szemű, sunyi patkányok", „véres, fájó szemű hold", „horkoló, megfáradt parasztok", „patkány26 Ua. mint a 2. 327. 158
