Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Tódor Györgyné: Nagy Imre költészete

alakja élete végéig kíséri. Ezt idézi az Anyám bűne; Anyám a csillagot nézte; Anyám a viharban; Anyám virága című versek. Gyermekkorának meghatározó élménye volt a nagyapja, aki még gyűjtögető életmódot folytatott, kis ladikjával járta a vizet éveken át. A tőle hallott történetek, mesék, dalok elevenedtek meg költeményeiben. Innen ered romantikus, nosztalgikus visszavágyódása a régi, vadregényes élet iránt. Ez a nosztalgikus hang csendül ki az Őseim tükre című ciklusban. A régi Sárrét romantikus élete jelenik meg az Ősanyám a pusztán; Emlékezés szépapámra; Nagyapám a régi halott; Nagyapám meséje; Őseim tükre; Lármás az ősmocsár vize; Osnádasok árnyán; Nagyapám a nád árnyán; a Sárrét vizén című versekben. Nagy Imre siratta az eltűnt „tükröt", amelyben megnézhették magukat a csillagok, sajnálta a tájat, ahol a nád közt madártojások rejtőztek, ahol madarak verték fel a tájat csiripelésükkel, ahol ezüstös, karcsú halak úszkáltak a vízen, s ahol békében éltek az emberek. Ezt a hangulatot adja vissza a fent említett Őseim tükre című vers is. „ Szép volt az őseim tükre, haljátékos, fénylő mocsár, s nézte magát benne a nap, mikor lángolt a forró nyár. " A hangulat folytatója a Nagyapám a nád árnyán című vers: „Nem álmodott csak pipázott, s szállt fiistje a Sárrét felett, és nagyapám szépnek látta A mocsarat, az életet. " Gyermekkorának alapvetően meghatározó élménye: a természet közelsége. így nyilatkozott erről Nagy Imre barátjának: „ Bizony megesik néha, hogy a fészkén ülő kis pacsirtát agyonsújtja a kasza. A parasztember nagyon szereti a kis pacsirtát, s ha véletlenül madártragédia történik, nagyon fáj a parasztember lelke. Gyermekkoromban egy aratáson láttam egy véres pacsirtát, melyet egy nagy zordon arcú arató vágott agyon kaszával. A nagy zordon parasztnak nagyon fájhatott az eset, mert ekkor délben nem ebédelt, azt kifogásolta, hogy fáj a feje, jól emlékszem rá. Én a kispacsirtát eltemettem az urasági határkő tövébe, kék és piros színű vadvirágot ültettem a kicsi madárra. A búza fűvé száradt, sorsa az én lábamat is fölsebezte és kevés véremből egy pár csepp odahidlott a pacsirta sírjára. Itthon beteg édesanyámnak elmondtam a szomorú története, és láttam édesanyám hervadt, láztól piros arcán a szomorúság megindulását, amely az én gyermeklelkembe folyt, és nem volt kedvem játszani a nap délutánján. Estére vihar támadt, villámok lobogtak, dörgött, csattogott az ég, féltem nagyon, beteg édesanyám mellől gondoltam a szegény aratóra, aki egy kereszt tövében vergődve gondolt a kis halott pacsirtára, és talán láthatta a villámok lobbanó fényénél a kis ma144