Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)
A fent említett boszorkányperek jegyzökönyveiben a kihallgatott táltosok az eget, a levegőt jelölik meg viaskodásaik helyszíneként. A keresztút mint nevezetes hely, mágikus eljárások gyakori helyszíne (sőt az alvilág lejárata!) ismert a néphitben. A dombtetőt (hegy, porong, sziget - tehát valamilyen kiemelkedés, magaslat) Diószegi Vilmos is említi, 2 8 Szűcs Sándor 2 9 pedig kiemeli, mint a viaskodás - történetek jellegzetes motívumát. E motívum magyarázatával még adós a kutatás (bár a szövegek mellett képi ábrázolásaira és azok párhuzamaira is számos példa van). A természetfeletti erővel rendelkező személyekhez különleges - nem szokványos halálmódokat (és körülményeket) kapcsol a néphit. A táltos esetében ez a már fentebb említett „utolsó viaskodást" jelenti, illetve ezzel összefüggésben azt, hogy a táltos előre tudja, hogy mikor és hol fog meghalni. így tudják ezt Hajzer Jánosról is: „... az úgy vót, az előre megmondta, hogy mostmán neki meg kell halni, mert a többi társai nem engedik soká hogy éljen, mert azok erősebbek mint ű... így osztán azt is megmondta ... hogy hun keressék űtet... " Halálának okát (viaskodás) azonosan jelölték meg az adatközlők, a helyszínről már eltértek a vélemények. Többen említettek dombtetőt, „hegyódalt" De megjelenik egy „új"motívum is: „... ott vót egy nagy gelegonyefa fenn, oszt ü ott halt meg..." , „... valami fa alatt halt meg." Pócs Éva idézett összefoglalásában a táltos „fájáról" ír. Ez egy bizonyos fa, amely a táltos életében - tevékenységében fontos szerepet játszik. A történetek szerint (pl. Szűcs Sándor gyűjtései) bizonyos feladatok elvégzése céljából „használja" (általában felmászik rá). Hajzer Jánosról nem őrzött meg ilyet az emlékezet. Arra, hogy neki is lehetett „fája" a fenti idézetek utalnak. Gondoljunk a „különleges alkalomra" és a „különleges helyszínre", melyekkel kapcsolatban említették ezt a fát. Egy történet szerint a faluba való behozatalakor is nem mindennapi események játszódtak le, és ezek bent a faluban is folytatódtak: „... mikor temették a koporsón már akkor is, ahogy feküdt szegíny szép fehér ing vót rajta, oszt az orra vére úgy folyt neki még akkor is kifelé, úgy folyt a vér az ingire. " Ennek ellenére eltemették. Majd az este arra járók dübögést hallottak a sírjából, szóltak a hozzátartozóknak, de azok nem merték kiásni. A történtekre a közvélemény megadta a „néprajzi szempontból szakszerű" magyarázatot: „... a fiúknak mondták, hogy az apjuk nem vót meghalva, csak el vót rejtőzve..." Korábbi gyűjtésekből ismerünk olyan eseteket, amelyekben a rejtőző személyt halottnak hiszik, el akarják temetni, sőt már koporsóba is teszik és ott tér magához. 3 0 28 DIÓSZEGI Vilmos; 1952., 332. 29 SZŰCS Sándor; 1959., 73. 30 DIÓSZEGI Vilmos; 1967., 96-100. 125
