Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)
Van azonban a Hajzer Jánossal történteknek egy másik eleme, amelynek analógiáit megtaláljuk más történetekben. Ez a test véressé válása. Diószegi Vilmos több ilyen példát is idéz: „Azt hitték, megvan halva, de szuszogott. így tudták meg, hogy nincs meghalva. Három éjjel, három nap arról mindig olyan véres víz folyt. " A másik: „A test aludt, de a lelke az másutt járt, a túlvilágon is, fönt is, lent is, mindenfelé meg tudott jelenni. A test olyan volt, mintha halott lett volna, de olyan fekete lett, mert vér borította be. " (kiemelések Diószegitől) 3 1 Mint e leírásokból kitűnik, a test véressé válása akkor kísérőjelensége a rejtezésnek, ha a táltost az alatt „feldarabolják" (ti. a szellemek, hogy megnézzék, megvan-e /még/ a „fölös számú" csontja, tehát alkalmas-e /még/ a táltos-hivatásra). Az előzmények ismeretében feltételezhető, hogy Hajzer János esetében is így magyarázhatjuk ezt a motívumot. III. E jellegzetesen a táltos-hiedelemkör elemeit alkotó motívumokon (viaskodás, rejtezés) alapuló történetek mellett nagy a száma azoknak a közléseknek, hiedelemmondáknak, amelyek egyéb különleges képességeket, tulajdonságokat és eseményeket kapcsolnak Hajzer János alakjához. Ilyenek például a láthatatlanná válás, a kulcslyukon átbújás, távolba (vagy falon keresztül) látás - hallás, állati vagy más alakba átváltozás, nagy távolság nagyon rövid idő alatti megtétele stb. Ezek a hiedelmek általánosan ismertek, a történetek változatai széles körben előfordulnak. Eredetileg nem a táltos hiedelemalakjához kapcsolódtak - ezt mutatja az is, hogy a táltosra jellemző vonásokkal (viaskodás, rejtezés) e történeteknek nincs kapcsolatuk (1. ábra) -, hanem a néphit más alakjaihoz és azoktól „vette át" ezeket a táltos. (Talán kivételnek számítanak a viharral kapcsolatos vihar megjóslása, viharral „végigveretés" stb. - hiedelemmondák.) Külön alcsoportot alkotnak (cselekményük alapján) azok a történetek, amelyek „megbüntetésekről" számolnak be. Ezek alapsémája: egy vagy több ismerős személy nem hisz Hajzer János tudásában, kigúnyolja (esetleg ellenkezik vele) - erre válaszként Hajzer János „megbünteti", „móresre tanítja". Az ilyen típusú történetek rendkívül nagy száma és a változatok gazdagsága mellett valamennyinél azonos, hogy: 31 DIÓSZEGI Vilmos; 1967., 45. 126
