Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Pálinkás Patricia: Berettyószentmárton földrajzi nevei

elnéptelenedve, ismét az anyaközség \ része lett, mellyel határa addig iw, közös és osztatlan volt (Jakó 80.). Kérdéses adat szerint ismert birtokosa 1319-ben Pázmány György, kinek Róbert Károly adományozta Szentmártont (DPL. 679.). Még 1323 előtt is lakóitól elhagyott puszta, önálló életet újból csak akkor kezdett, amikor Barsa nembeli Apa fia Miklós feleségül vette Hontpázmány nembeli Ders leányát Erzsébetet és hozományként megkapta Bölcs felét (Jakó 352.). Szentmárton papja 1333 és 1337 között évi 4 garas pápai tizedet fizetett, ami a javadalom csekélységét mutatja (Györffy 670.; Ortvay 549.). 1465-ben Mátyás király újólag a Pázmányoknak adományozta Szentmártont (DPL. 679.; Csánki I, 638.). Egy 1470. évi oklevél vámszedő helyként említi meg (Csánki I, 624.). A Berettyón révszedési joga is volt, s 1481-ben Mátyás vásártartási jogot adományozott a népes helységnek (Nadányi 473.). A XVI. sz. derekán a reformáció már diadalmaskodik, sőt már egy vértanúja is van a faluban: 1550-ben Fráter György itt egy jobbágyot megégettetett hitéért (Nadányi 349.). 1552-ben Szentmártonújlak 17 telekből álló község (Mezősi 265.). 1594-ben Báthory Zsigmond előde ismét a Pázmányoknak adományozta e helységet. 1606-ban hajdúszabadságot kapott Bocskai Istvántól (Nadányi 349.). A XVII. sz. elején Pázmány Péter hatására rekatolizáltak a Pázmányok, ezért Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Pázmány György javait elkobozta és híveinek adományozta (DPL. 679.). A törökökkel való harcokban Szentmárton a hódolt települések sorsára jutott 1566-ban, illetve el is pusztult (Módy 1981, 185.). Rövidesen újra települt, ezt igazolja a református egyház régi jegyzőkönyve, melyben feljegyezték, hogy 1650-ben református leánygyülekezete volt. 1659—60-ban Szejdi hordái dúlták fel ismét a falut. 1660ban a pusztát kapja zálogba Berettyóújfalu város (DPL. 680.). Csak lassan tud újra benépesülni, úgy hogy 1692-ben és 1720-ban is még csak pusztaként szerepel (Mezősi 69.) az összeírásokban. „Elősegítette" ezt a folyamatot, hogy 1693—95 között tatárdúlás volt a környéken, 1704-ben rácok törtek a lakosságra, 1717-ben a tatárok ismét (Mezősi 230.). Pesty ezt írja: „A község csak is egyedül Berettyó Szent Márton név alatt ismeretes. A helységnek hajdani elnevezése volt, 1700-ik év elején Púszta Szent Márton de miután a Berettyó vijze körül folyta arról neveztetett el Berettyó Szent Mártonnak" (Pesty). 1732-ben a puszta földesurai a Baranyiak, Kodormányok, Orbánok (Szök. 470.), 1747-től a Pázmányok is ismét (DPL. 679.). Még 1773-ban sem írták össze, így a község kialakulása a XVIII. sz. végére tehető (Mezősi 265.). A római katolikus egyház 1763-ban állíttatott vissza (Ortvay 549.). A kis község két hitfelekezetű lakosainak két külön iskolát kellett fenntartani. A falu lakosságának nagy többsége magyar, elenyésző a tótok és zsidók száma (Osváth II, 240.). Szentmárton hajdan hadnagyi szék is volt, a pecsétjén két oroszlán által tartott korona volt bevésve 1829-ben. Ez a régi pecsét elveszett, az újabbnak címere hal és búzakalász, körirata pedig: „B.-SZ.Márton helység pecsétje 1850" (Osváth II, 245.). Az újabb pecsétnek századunk derekán veszett nyoma. A tagosítás 1845-ben vehette kezdetét (DPL. 728.), és 1847-ben fejeződött be. Űrbériség nincs a faluban s csupán a zselléreknek van 40— 50 hold rossz közlegelőjük — állapította meg az író a múlt század végén 232