Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

V letességgel (ahogy azt pl. egy ritka középkori oklevéllel teszik!), hanem mindig csak a számukra fontosnak, érdekesnek tartott részleteket „cédulázzák" ki, holott ezzel valójában elvész a forrás teljes és összefüggő forrásértéke. Ezért is vállalkozunk a szokatlannak tűnő feladatra: a protokollum minden részletének feltárására. A 225 sűrűn teleírt kéziratos oldalt tartalmazó iratköteg teljes, szöveghű közléséről terjedelmi okokból le kell mondanunk, de magunk a teljes szöveget leírtuk, az összetartozó szövegrészeket egybe szerkesztettük, s az így kialakult összefüggő jegyzőkönyveket sorszámokkal láttuk el. Végül közöljük a jegyzőkönyvek tartalmi mutatóját és sorszámát, illetve azt, hogy a jegyzőkönyv szövege az eredeti forrás hányadik oldalán található meg. Tanulmány szövegünkben zárójelben a jegyzőkönyvek sorszámára hivatkozunk. A falusi (mezővárosi) önkormányzat 1731—1733-ban Az idézett protokollum valójában; „Kis Marja Város" 1731 február 23-tól 1733 november végéig egybefűzött tanácsi „törvényszéki" jegyzőkönyveit, illetve ezekkel összefüggő fejlegyzéseit tartalmazza, a korra jellemző meglehetősen laza szerkezetben. Megértésükhöz feltétlenül ismernünk kell Kismarja sajátos mezővárosi státuszát, önkormányzatát, s bíráskodásának a XVIII. század első felére jellemző gyakorlatát. (L. idézett munkám első fejezete). A kismarjai joggyakorlat elsőszámú forrása a Bocskai István által 1606. szeptember 22-én Kassán kelt szabadalomlevél, mely — a szintén Bocskai által kiadott úgynevezett „nagy" hajdú oklevelektől eltérően — részletesen szabályozza a mezővárossá (Oppidum) tett falu szervezeti, mu— x ködési feltételeit. (Az oklevél teljes szövegét eredetiben és fordításban közlöm i.m. 216—226.) Az oklevél első pontja mindjárt arról intézkedik, hogy minden kifogástalan és tisztességes kismarjai polgár vallomástételnél, tanúskodásnál két közrendű emberként tekintessék. Ezzel feltűnően megkülönböztették őket a közönséges jobbágyoktól. A második és harmadik pont biztosítja a városnak a szabad igazságszolgáltatás és a szabad bíróválasztás jogát. Azt is kimondva, hogy a bíró „lopásokat, rablásokat, gyilkosságokat, gyújtogatásokat", vagyis a „publica erimina" néven számontartott közbűntetteket és minden egyéb bűnöket is ítéljen meg (melyekért ebben az időben halálbüntetés járt). Az oklevél 16 pontban felsorolt dispositioja lényegében körülírja, meghatározza az önkormányzat részleteit, mint az öröklési rend, a polgárjog megszerzésének és elvesztésének feltételeit, az adózás, a pecséthasználat, s nem utolsósorban a makkoltatás, legelőhasználat feltételeit. Számunkra itt talán legfontosabb, hogy kivonta a várost a földesúri jurisdictio, vagyis az úriszék ítélkezései alól, így saját magának kellett megszerveznie a maga önkormányzati intézményeit. Az 1606-os oklevélben körvonalazott kiváltság így a helyi feltételek szerint valósult meg. Nyilvánvalóan, ezt csakis valamely már működő minta alapján lehet elképzelni. Az alig néhány száz főt magában foglaló kis településen ebben az időben a lelkipásztoron és az iskolarektoron kívül más értelmiségi elem még nem élt. Igaz, közel évszázada, hogy földesúr sem lakott a faluban, így 160