Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

valamelyest megszokhatták az önállóságot. Több mint fél évszázada, hogy református hitre tért a falu, ennek megfelelően gyakorolták az egyházi önkormányzatot. De a viszonylag magasszintű városi rang nyilvánvalóan új feladatokat is szabott a közösségre. Ma már teljesen világos, hogy az önkormányzat kiépítésének legkézenfekvőbb mintája Debrecen volt, hiszen azon kívül, hogy onnan hoztak papot, tanítót, az iskola a református kollégium partikulája volt. (így volt ez a hajdú városokban is. v. ö. Nagy Sándor: Fejezetek a hajdú városok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásából. A Hajdúsági Múzeum Évkönyve VI. (1987). 85.) Természetesen, márcsak a város méretei miatt is, mások voltak az önkormányzati szervezet arányai, így belső szerkezete is. De ez a kezdeti szervezet is tovább alakult az 1660-as török megszállás, majd az 1686-tól vidékünket is elérő „felszabadító háború" következtében. Lipót császár ugyan 1692-ben megerősítette a város kiváltságát, de részben a váradi püspökség helyreállítása, majd a kuruc háborúk és az azt követő neoaquistica birtokokért folyó küzdelmei felbolygatták és próbálták megrengetni a város száz éves kiváltságait. Ennek során a Váradi püspökség előbb a dézsmaszedés jogát szerzi vissza, majd földesúri függés alá próbálja vonni a várost. A Szepesi Kamara pedig a kiváltság egészét támadja meg. A „nagy per" első szakasza az 1720-as években a város győzelmével csitul el. Majd 1735-től újul fel ismét, mely 1738-ban III. Károly a régit megerősítő új kiváltságlevelével ér véget. Jegyzőkönyvünk tehát a város egy viszonylagosan békés, de véglegesen még nem konszolidálódott korszakában keletkezett. Már csak emlékezésekben jön elő a XVII. századvégi „nagy futás" és a kuruc korszak nosztalgiája. Igaz, a német katonaság jelenléte, a forspontozás, a „heti szer", a portio nyomasztja a közhangulatot. „Nímet alá vetettek", mondja Kiss András szolgája, s ezt Kiss András meg is toldja mondván: „a héten már háromszor voltam forsponton". (29) Pedig a város a maga lovaival is besegít a forspontba. (89) A német jelenlétét aztán lassan megszokták, sőt vannak asszonyok, akik össze is barátkoztak a katonákkal. (53., 123.) Megszokták a püspökség dézsmaszedését is (133. 4. tanú), de a portio itt is okoz feszültségeket, mint országszerte mindenütt. (93, 170/a.) Az 1730-as években az önkormányzat legfontosabb szerve, mintegy a város megtestesítője, a „Becsületes Nemes Tanács" maradt. A XVIII. század első felében még itt is két részből álló tanács működött: volt egy 60 tagú ún. „communitas", melynek tagjait az utcák, azaz a „tizedek" választották, s egy szűkebb testület, melyet itt „12 tagú communitásbeli személy" néven emlegetnek. (145) Az egész tanács feje, egyben a város első embere a főbíró volt. Személyére a jegyzőkönyvek t.m. 70%-a utal. Érdekes, hogy bár abszolút tekintélyt élvez a faluban, mégis elég gyakran megsértik, személyében és hivatali funkciójában gyalázzák. 1731-ben Kiss András többek közt azt mondta a főbírónak: „megh etted a lovamnak a sírját"! „Ha bíró vagy sem vagy jobb ember másoknál"! „Ebnek parancsolsz"! Természetesen, Kiss András súlyos büntetést kap: „fizessen 12 forintot s adjon reverzálist, hogy többet nem fog véteni semmi dolog iránt". (29) Kocsis Mihály is panaszolja; „A Bírák nem igazán teszik a törvényt, megisszák a kurvának a büntetísit". Ezen kívül több alkalommal engedetlennek is mutatkozott, hívásra nem jelent meg a törvényen. Ezért a törvényszék úgy intézkedett, hogy Kocsis Mihály „3 nap alatt a várost hagyja 161