Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: Sárrétudvari a török hódoltság kezdetétől a jobbágy-felszabadításig

hogy aztán magasabb szinten folytassa tanulmányait. A kollégium álla­pította meg a tantervet is, illetve felügyelte az iskola működését. A fő cél az elemi ismeretek elsajátítása mellett bizonyos földrajzi, számtani ismeretek nyújtása, illetve a latinos műveltség és a latin nyelv alapjai­nak a lerakása. A sárrétudvari partikulában 1798-ban a következő osztá­lyok működtek: ábécések, collectorok, olvasók, declinisták, grammatisták, syntaxisták. 14 3 A gyermekek nagy létszámára való tekintettel a fiúk isko­lájába idővel egy segédtanítót állítottak be, aki az apróbb gyermekekkel foglalkozott. 1793-ban például a rektor V. Nagy Mihály keze alatt 48 ta­nítvány volt, míg a kisebb fiúkat egy másik tanító tanította, létszámuk 66 fő volt. A lányokat pedig Pápai Márton nevelte, akinek a keze alá nyolcvanheten jártak. 14 4 A debreceni református kollégium rendszeresen ellenőrizte az itt fo­lyó oktatást. 1767-ben például megállapították, hogy Balogh János rektor hetven tanítványa szorgalmasan látogatja az iskolát. 14 5 A lányok iskolá­jába ugyanekkor ötvenen jártak. 1769-ben viszont Piskolti István rektor­ról, akinek hatvan tanítvány volt a kezén, azt jegyezték meg, hogy a gyermekei tudása gyenge, ezért „megintették", 14 6 A következő évben el is ment a rektorságból. 1770-ben Tormási Ferenc rektor 49 grammatistát, 4 conjugistát, 5 declinistát és 7 exaministát (végzőst) tanított. 14 7 1800-ban pedig azt vetették Pataki István rektor szemére, hogy gyermekei gyen­gén olvasnak. Ezt. az érintett azzal mentette, hogy az iskolában nincs Biblia, s mappa (térkép) is hiányzik. Ekkor a mester (rektor) keze alá 51 gyermek járt, míg a fiúk kisebb tanítójához, akit ekkor már praeceptor­nak neveznek, ötvenheten. A lányok tanítójának pedig ugyanekkor 112 tanítványa volt. 14 8 A prédikátort a hívek választották, s az egyház élete felett a presbi­térium segítségével önkormányzati ellenőrzést gyakoroltak. Ha a lelkész­szel meg voltak elégedve, az akár haláláig hivatalában maradhatott. 1763-ban például a prédikátorról, Molnár Istvánról azt olvashattuk hogy az új ember, 1769-ben pedig azt, hogy híveit jól kormányozza, jó er­kölcsre és hitbuzgalomra tanítja. Meg voltak vele tehát elégedve, s hiva­talában is maradt egészen 1778-ban bekövetkezett haláláig. 14 9 Az évenkénti ellenőrzések (canonica visitatio) rendszeresen vizsgál­ták a gyülekezet állapotát is. Megadják a gyülekezet lélekszámát — 1781-ben például 1514 főben jelölték meg —, amelyet a későbbiekben az ágyszám (házaspárok, illetve önálló háztartásban élő egyházközösségi ta­gok) nyilvántartásával helyettesítenek. 15 0 Ezt 1843-ban 595-ben adták meg, ebből új házas volt 39. 15 1 143 HBML. V. 668. a. 1. A rector díjlevelében tételesen említve. 144 TtREL. I. 31. 1. Canonica visitatio. 145 TtREL. I. 31. 1. 146 HBML. TtREL. I. 31. 1. A fiúk létszáma ekkor hatvan, a leányoké pedig ötven fő volt. 147 TtREL. I. 31. 1. 148 TtREL. I. 31. 1. A gyülekezet lélekszáma ekkor 1830 fő volt, s 329 családból és 23 özvegyből állott. « 149 TtREL. I. 1. 1. A canonica visitatiók alapján. 150 TtREL. I. 31. 1. 151 TtREL. I. 31. d. 20. Ebben az állagban van a hat osztályos iskola tanterve is. 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom