Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: Sárrétudvari a török hódoltság kezdetétől a jobbágy-felszabadításig

Egyházi és iskolai viszonyok Sárrétudvari lakossága a XVIII. és a XIX. században gyakorlatilag színtiszta református volt. A katolikusok száma 1800 elején néhány fő volt csupán, s ezek egyházi ügyekben Bárándhoz tartoztak. 13 6 Az egyház és az iskolák állapotáról a XVIII. század elejéről többé­kevésbé rendszeres adatokkal rendelkezünk. 13 7 1711-ben a református lel­kész fizetése például ötven forint és megfelelő természetbeni járandóság volt, mint pl. nyolc köböl őszi búza, négy szekér fa, két cseber vaj és elegendő őrletés. A rektor fizetése ugyanebből az évből a lelkészének a fele volt. 13 8 1798-ban a prédikátor fizetése évi száz forint mellett ötven köböl búza, ötven köböl árpa, négy szekér tűzifa. Van ezen kívül az egy­háznak egy telek földje, amelyet ingyen műveltetnek meg. Az őszi nyolc köblös földet kétszeri, a tavaszi fordulót pedig egyszeri szántással úgy, hogy a magot a prédikátor adta. Járt ezen kívül neki két icce méz, két icce vaj, s minden tehénnek az egyszeri fejése, fűtenivalóra pedig hat vonás forint, illetve elegendő őrletés. 31 9 A rektor fizetése 1798-ból a következőképpen alakult. Évi 30 magyar forint, nyolc köböl kétszeres búza, fél telek föld (14 köblös) és a hozzá­tartozó kaszáló (6 köböl). Az őszi búzavetést végezték el neki ingyen, azt is csak egyszeri szántásba. Sorétkezést (coquia) kaphatott, vagy helyette ötven magyar forintot. Tandíjak a következők voltak: minden gyerektől egy véka kétszeres, osztálytól függően 25-től 150 krajcárig készpénz, a temetéseknél való segédkezésért külön 24, illetve 48 krajcár, egy veder túró, egy icce vaj, egy icce méz és 10 köböl búza megőrölve. 14 0 A lányok tanítójának (praeceptor) fizetése ugyanebből az időből a következő. Kap tíz köböl búzát, amelyből kettőt a kommunitás a maga földjébe évi egyszeri szántással elvet. A búza és a bor járandóság a szol­gálati időtől és a „magaviselettől" függ. Jár még négy köböl búza ke­nyérnek valónak, ha a rektortól külön lenne, illetve sorfőzetés (coquia) vagy e helyett 30 rénes forint. 14 1 A fizetések közötti különbségek elsősorban végzettségbeli különbsé­get takarnak, s természetesen jelzik a társadalmi megbecsülés mértékét is. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk, hogy a rektor mindig olyan fiatalember, aki általában papnak készül. A fentiekből következik, hogy Udvariban partikula működött, amely a debreceni református kollégiumhoz tartozott, s egyfajta magasabb is­kolát, mintegy a gimnázium ősét jelentette. 14 2 A partikulát a debreceni református kollégium felügyelte, onnan küldték a tanítót (rektort), aki rendszerint három évre vállalta feladatát, 136 1817-ben 5 fő, 1830-ban pedig 6 fő volt a számuk. Vő. MOLNÁR A. 1985. b. 81. 137 Bár BARCSA azt mondja, hogy munkája készítése során nem talált adatokat a Biharudvariban működő partikulára, ezt az álláspontot a közölt adatok után módosítani kell. Vö. BARCSA J. 1905. Előszó. Sajnálatos, hogy Debrecen leg­újabb monográfiájának második kötetéből, a partikulákat feltüntető térképről Udvari szintén hiányzik. 138 TtREL. I. 31. b. 1. 1711. 139 HBML. V. 668. a. 1. 3. p. 140 HBML. V. 668. a. 1. 141 HBML. V. 668. a. 1. 64. 142 Máig legjobb feldolgozása BARCSA J. 1905. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom