Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: Sárrétudvari a török hódoltság kezdetétől a jobbágy-felszabadításig
ilyen határmegújítás ünnepélyes külsőségek között ment végbe. így például 1807. november 27-én a Bajom és az Udvari között húzódó határt újították meg, amely a bajomi, az udvari és füzesgyarmati hármas határnál kezdődött, s onnan minden ötven ölnyire egy-egy határdombot emeltek ,,a gyep felé az irtásig", illetve a határt jelző két fűzfáig. Az eseményen jelen volt a bajomi bíró esküdttársaival, úgyszintén az udvari bíró, Szekrény esi Mihály esküdtjeivel. 8 2 1812-ben az udvari és a füzesgyarmati határt újították meg. Szintén a hármas határnál kezdődött a nevezetes esemény, ahonnét a Zsombok-lápra mentek, majd a Nagy-nádhoz, illetve a Rekettye bokorhoz, innét tovább indultak a Répás laposra, majd a Vesszős laposra, majd pedig a Macskás-laposon felül Gyarmat felé a nagy, egyenes aljú lápra, onnan pedig a Kis- és Nagy-Halas közt a Berettyó folyásának. Az eseményen tanúként jelen volt a váradi püspök ispánja Bárándról, Lukács Mihály református pap Udvariból, az érdekelt bírák esküdtjeikkel és ugyancsak tanúként két püspökladányi ember. 8 3 A község elöljárósága természetesen nemcsak a határ sérthetetlenségére, hanem általános állapotára is vigyázott. Így például 1816-ban Fráter György sárréti főszolgabíróhoz írt levelükben tiltakoztak az ellen, hogy a Mezőtúron lévő vízimalom a Berettyó és Kálló vizének folyását annyira elrekesztette, hogy mind a kisrábéi pusztán, mind pedig a tulajdonképpeni udvari határban az úrbéri és az árendás szántók elvizesedtek, s ezért a több ezer forint kár érte őket. 8 4 A kommunitás engedelme nélkül idegen jószágok sem legelhettek az Udvari határban. 1784-ben például azért engedték meg bizonyos szerepi gazdáknak a főszolgabíró utasítására a legelést, mert a szerepi határban az árvíz miatt lehetetlen volt azokat tartani. 8 5 1785-ben pedig Kelemen János szerepi gazdának herélt kocáit engedték a ,,Körtvélyesen túl" a saját határukba azzal az indoklással, hogy a seb itt gyógyulhat meg. 8 6 1769-ben azért büntettek meg nyolc helybeli gazdát, mert azok a helység halászó vizeit — amelyet a püspökséggel közösen használtak, s már harmadába másoknak bérbe adták — engedelem nélkül meghalászták. 8 7 1801-ben pedig azért büntették meg Madar Sebestyént, mert „a Közönséges jó vizet tartó Ivó Kutaknak a fa káváját bé hányta", s abban döglött, nyűves libát dobált. 8 8 A falu lakói az úrbéri kilenc kérdőpontra adott feleletükben (1769) arra panaszkodnak, hogy a határukat az árvizek gyakorta rongálják, erdejük nincs, nádjuk annál több, ebből pénzért is adnak öl. A kaszálókat viszont általában keveselték, s ezért a szomszédos kisrábéi pusztán és más helyeken bérelnek. Sarjút sem kaszálhatnak, mert nincsen olyan hely, amelyet e célra tilalomban tarthatnának. 82 HBML. V. 668. a. 1. 1801. nov. 27. 83 Uo. 1812. febr. 12. 84 Uo. 1816. jan. 16. Kérik, hogy ez ellen tiltakozzon a vármegyénél. 85 Uo. 6. p. 86 Uo. 1785. ápr. 22. Harminckilenc jószágról volt szó. 87. Uo. 1769. febr. 23. Egy-egy forint büntetésre ítélték őket, s a fogott hal árának megtérítésére. A nyolc ember valószínűen egy helybeli halászbokor lehetett, akiket a bérbeadás érdekeikben sértett. 88 Uo. 1801. márc. 12. Ezt a tettet egyébként olyan súlyosnak ítélték, hogy az ügyet átadták a „Tekintetes Officiolatusnak", azaz az úriszéknek. 98
