Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)
RÉGÉSZET — ARCHAEOLOGIE - Kalicz Nándor—Raczky Pál: Ásatások Berettyóújfalu-Herpály neolitikus és bronzkori tell-településén 1977—1982 között. I. Újkőkor (Neolitikum)
1982 őszén és 1983 tavaszán az ásatások kiegészítéseként, a települési szerkezet részletesebb megismerése céljából rétegvizsgáló fúrásokat végeztünk a teli-településen és közvetlen környékén. Ugyanakkor az I. felület nyugati végén teljes mélységig tisztáztuk a telepet övező árkok egyikének részletét. A herpályi teli-település feltárását a klasszikus stratigráfiai ásatás követelményeinek megfelelően végeztük, azaz a települési maradványokat szintenként, rétegenként bontottuk le és a leleteket is ennek megfelelően gyűjtöttük, tartottuk nyilván. Az ásatások ilyen módon való végzését megkönnyítették a teli-telepbe ásott korábbi kutatóárkok, amelyek metszetfalai rétegtanilag jó támpontul szolgálhattak. Az ásatási felületeink a teli-telep keleti felén úgy helyezkedtek el, hogy erről az oldalról nyitottak voltak, tehát a kitermelt és átvizsgált földet erre lehetett kihordani a meddőhányóra. III. AZ ÚJABB ÁSATÁSOK FŐBB RÉTEGTANI (STRATIGRÁFIAI) EREDMÉNYEI A herpályi teli-település ásatásainál felülről lefelé haladva számoztuk meg a települési szinteket (3—4. kép). Valószínűleg a gazdálkodási, építéstechnikai sajátosságokkal magyarázható, hogy a bronzkori településszintek sokkal vékonyabbaknak mutatkoztak, mint a neolitikusak. (E megjegyzésünket főleg a neolitikus, illetve a bronzkori leégett szintek lényegesen eltérő vastagságára alapozzuk.) A teli-telepet borító 15-20 cm modern humuszban és az alatt jelentkeztek a középső bronzkor időszakának (gyulavarsándi kultúra) leletei, amelyek 3 fő települési szintet alkottak mintegy 100-110 cm vastagságban. A település legnagyobb részén, az 1. bronzkori szint az erózió miatt csak nyomokban volt megfigyelhető. A sok újkori bolygatás (ásatás) a 2—-3. szint jelenségeit is erőteljesen károsította. Az első három szinttől határozottan elvált a 4. szint aránylag jó állapotban megmaradt házalapjaival és a korai, középső bronzkori hatvani-ottományi kultúra jellegzetes lcletanyagával. A kora bronzkor és a neolitikum időszaka között sem volt teljesen lakatlan a teli. A bronzkor kezdetén rövid ideig a nyírségi kultúra is megtelepült a lelőhelyen, amint ezt két kisebb objektuma és egyéb szórványos leletei bizonyítják. Ezt megelőzően a java rézkor végén élt népesség (korai Cernavoda III) jelenlétére két hulladékgödör leletei utalnak. A bronzkori szintek alatt 120 cm mélységben élesen vált el egy vízszintes humuszréteg, amely a telepet 25—40 cm-es változó vastagságban fedte be, s ez tulajdonképpen a legfelső neolitikus szint elhumuszosodásával keletkezett. Ez a humuszréteg tehát része az alatta fekvő legfiatalabb neolitikus települési szintnek, amelyhez az 1., 3. és 4/ű házak horizontja tartozik. Ennek megfelelően a humuszszint és a házak horizontja együttesen alkotják az 5. szintet, amelyre a tiszapolgári kultúrába átvezető, festetlen kerámia a jellemző. Díszítésbeli sajátosságai miatt ezt az időszakot a késő neolitikus herpályi kultúra „prototiszapolgári" fázisának nevezzük. (E terminológiánk részletesebb magyarázatára, megokolására a későbbiekben még visszatérünk.) A prototiszapolgári fázist a telepen 120—180 cm közötti jelenségek képviselték. Ez alatt a 6. szint 180—220 cm között helyezkedett el, alsó határát a 2., 2/a, 4. leégett házak padlójának alja határozta meg. Erre az időszakra a kerámia díszítésénél első sorban a pasztózus fehér és vörös-fehér festés a jellemző, s ezt a herpályi kultúra fiatalabb fázisának nevezzük. A 7. szintet a teli-telepen a 220—265 cm-es mélységadatok határozzák meg. A 7. szint alsó részén, közvetlenül egymás felett nyomokban megfogható két vékony égett padlóhorizontot és helyenként omladékmaradványokat is sikerült tisztáznunk. Ezek a 7. szinten belül esetleg rövid idő alatt bekövetkezett ismételt házleégéseket jelentenek, amelyeket az egykori planírozások, „tereprendezések" tesznek igen nehezen megfoghatóvá, dokumentálhatóvá. 68
