Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Zsúpos Zoltán: „Szépen legel a Marosi gulyája..." — Folklór és valóság

Zsúpos Zoltán ,Szépen legel a Marosi gulyája..." — Folklór és valóság A néphagyományban sajátos helyet foglalnak el azok a történetek, mesék, mondák, balladák, melyek valós, megtörtént eseményekhez vagy egyes személyekhez kapcsolódnak. Vizsgálatuk értékes következtetések levonásához vezethet, mivel egyszerre nyújt lehetőséget a néphagyomány valóságalapjának, a folklorizáció folyamatának és az individuumok szerepének tisztázására. Minden korban akadt olyan ember, akinek az emléke valamilyen cselekedete vagy tulajdonsága miatt hosszú ideig fentmaradt a néphagyományban. Ilyen volt Marosi László is, az elszegényedett, Közép-Szolnok vármegyében, Krasznamihályfalván lakó nemes család sarja, aki az 1800-as évek elején a Berettyóújfaluban élő parasztság számára teljesen váratlanul tűnt fel, és lett a település legtekintélyesebb földesura. Ez a mesébe illő tény és a Marosi család életének későbbi eseményei aztán már jó alapot nyújtottak a parasztságnak arra, hogy fokozottabban figyelemmel kísérjék a család tagjait, és a róluk szóló történetek apáról fiúra szállva mind a mai napig fentmaradhassanak. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, valamint a berettyóújfalui református és katolikus egyház iratainak segítségével összevethetjük a néphagyományt a valóságos eseményekkel. A család eredetéről és birtokuk visszaszerzéséről a parasztság az alábbi történetet őrzi: „Nagyon régen történt. Nagyapámtól hallottam. Valamikor az újfalusi határ alig volt 900 hód. Oszt majd 11 000 lett. Még a török háborúkban vitézséget szerzett egy Marosi nevű ember. Akkor még adták a fődet. Az újfalusi határból 10 000 hód fődet adtak neki. Szóval nemes lett. Aztán valahogy elkerültek innen, utódai elfelejtkeztek róla. Szegény sorban éltek. Jó évek múlva az egyik utód, Marosi László fent rámolt a padlásán, akkor talált a kutyabőrre rá. Oszt el is jött ide két nagy öszvérrel, mert Belényes-Vaskoh környékén lakott. Jött osztán a község elöljáróságához. Megalkudtak végre 85 forintban, hogy akkor lemond a követeléséről. De a bíró ám nem vót fent! Majd megy a bíró, mondják, hogy mi történt. Hiij a terremtésit! Azonnal lóra ülni! Eriggyetek utána! Vissza a pénzt! A Péntek-halomnál érték utol. Vissza is adta a pénzt, azt mondta megbánja eztet Újfalu. Akkor oszt az ügyvédje, egy Lányi nevű ügyvéd kereste ki részibe. Megnyerték a pert, tized része Lányié lett. Marosinak 9000 hód maradt, így vót aztán majdnem merevül az övé az újfalusi határ."

1 Érdemes megnézni, mit ír Osváth Pál erről 1875-ben: ,,'820-ban Erdélyi Mihály bíróságában az van feljegyezve, hogy a lakosság lázadása lecsendesítése alkalmakor kivetett s beszedett költség összege 893 frt 20 kr. volt. Ezen lázadás a Marosi László Sz.-Kozmán birtoka megnyerésekor történt. Marosi ügyét Lányi Imre védte s ezért a pusztának harmadát kapta. 1 Csaholczi Imre Berettyóújfalu szül. 1897: Zsúpos Zoltán gyűjtése, 1976. 255