Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Módy György: Zsáka és környéke a XVIII. századig

Módy György Zsáka és környéke a XVIII. századig A történeti vízrajzi és településtörténeti kutatások már régen tisztázták, hogy a középkori Bihar vármegye délnyugati részében még a XVIII. században is nagy kiterjedésű mocsárvilágot nem az hozta létre, hogy a török hódoltság alatt elnéptelenedett, elpusztult falvak műveletlen határa elvadult s a középkor során is végzett kisebb „vízszabályozások" megszűntek. A mocsarasodás oka az, hogy a bihari hegyek közül nagy eséssel nyugatnak tartó Berettyó, Kékkálló, Sebeskörös folyása a bihari síkságon hirtelenül lelassult és szinte medrüket elvesztve „tűntek el" a hatalmas területű Kis- és Nagy-Sárrét nádasaiban és rétségeiben. Mint Papp Antal hangsúlyozta, Osváth Pál a Bihar vármegye Sárréti Járásának leírása c. munkájában már 1875-ben helyesen ismerte fel, hogy a két Sárrétet átfogó folyómedrek „... valaha nem olyan mint a Körözs, hanem óriási folyók és tavak vizeinek adtak helyet." Az 1950-es évek kutatásai eredményeként valóban megállapítható volt, hogy a Sárrétek „elhagyott nagy folyómedreiben a Szamos és a Kraszna vize folyt s hogy ezek a folyómedrek abból az időből származnak, amikor a Sárrétek vidéke az Ér völgyén keresztül vízrajzi kapcsolatban volt a Bereg-Szatmári síksággal. Ez a kapcsolat 8—10 ezer évvel ezelőtt szűnt meg."

1 Már korábban bebizonyította Papp Antal, hogy a Sárréteken az elmocsarasodás viszonylag gyors folyamat volt, különösen a Nagy Sárrét vonatkozásában. Ennek kialakulása csak a XI—XII. században indult meg, tehát fiatalabb a Kis-Sárrétnél. A magyarság falurendszerének megszilárdulása idején a Nagy-Sárréten a XVIII. századi állapotokhoz képest még jóval több állattartásra, sőt földművelésre is alkalmas terület volt. A lápok, rétségek és a középkorban még sokkal nagyobb kiterjedésű mocsári erdők közötti hátak pedig megfelelőek voltak faluhelyeknek. Mint írja: a Sárrétek mocsárvilágának ki terjeszkedésében „... egy fiatal gyors szakasszal kell számolnunk. A Nagysárrét erőteljesebb növekedése alig félezer évvel ezelőtt kezdődött." Hangsúlyozza azt, hogy a Nagy-Sárrétet ugyan a korábbi munkák Berettyó Sárrétjének is nevezték, de korai adat nincs arra, hogy a Berettyónak szerepe lett volna a koraközépkori mocsárvilág kialakításában. Szerinte Anonymus nem véletlenül nem szól arról, hogy a Bihar vár ellen vonuló honfoglalók Szerep és Szeghalom között a Berettyón is átkeltek volna. A környék minden folyóvizét ugyanakkor név szerint említi: Túr — a Berettyó alsó szakaszának régi neve, Jószás ér, Kórógy ér, Omsó ér —, ami az Ér Árpád-kori neve volt. Figyelemre méltónak tartja azt is, hogy a Nagy-Sárrét vizét levezető Bucsa és Mezőtúr közötti valamikori Tisza medret sem Berettyónak nevezték, hanem Túr-nak. Csak egy 1476. évi határjáró oklevélben találkozunk a „Turvize más néven Berettyó" elnevezéssel. Papp Antal a Nagy-Sárrét mocsarainak első nagyobb — 1360—1460 közötti — terjeszkedési idejére helyezi jó néhány a Nagy-Sárrét legalacsonyabban fekvő északnyugati részén települt Árpád-kori falu eltűnését. Többek között ilyenek voltak Keményfegyháza) — a mai Biharnagybajomtól délnyugatra, Gatálv — Püspökladány és Szerep között, Nyék — a mai Sárrétudvari és Szerep táján. Feltételezi azt, hogy több olyan falu, 1 Papp Antal: Osváth Pál munkájának földrajzi értékelése. In A Bihari Múzeum Évkönyve II. (Szerk. Héthy Zoltán, Berettyóújfalu, 1978) 251. 151