Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: A báródsági nemes kerület rendtartása a XVIII. század végéről
Báródság létezésén kívül, s az a vélemény gyökeresedett meg, hogy annak szerepe a Rákóczi-szabadságharc bukásával gyakorlatilag teljesen elenyészett, s megléte merő formalitássá vált. Mint látni fogjuk, e megállapítás csupán katonai téren állja meg a helyét, egyéb vonatkozásban azonban lényegesen árnyaltabb valósággal kell számolnunk. Témánk további taglalásánál mindenekelőtt szükséges tisztáznunk a Báródság fogalmát, illetve a nemes kerület területi kiterjedését. Ezt már csak annál inkább is fontos elvégeznünk, mert a mai történeti-néprajzi irodalmunk álláspontja némileg ellentmond a korabeli valóságnak, azaz nem fedi teljesen azt a területi egységet, amelyen a kortársak a Báródságot értették. Egy nemrégiben megjelent — egyébként kitűnő — munka a Báródság alatt az Élesdtől a Királyhágóig nyúló területet nevezte a Sebes-Körös völgyében, s közöttük tartotta számon például Élesdet és Révet is. 2 Nincs szándékunkban vitába bocsátkoznunk a felett, hogy e területi meghatározás mennyiben fedi néprajzi szempontból a valóságot, könnyen lehetséges, hogy igen, de történeti, s főleg közigazgatástörténeti szempontból semmiképpen sem állja meg helyét. Természetesen csak az egykorú adatokat tekinthetjük irányt adónak, s éppen ezért teljes mértékben el kell fogadnunk Miskolczy Károly, Bihar vármegye és Háromszék, valamint a báródsági nemes kerület táblabírájának, majd Bihar vármegye főszolgabírájának és alispánjának, 1848—49-ben a megye országgyűlési képviselőjének és a tiszántúli református egyházkerület gondnokának (1804— 1867) véleményét, amelyet 1834-ben vetett papírra. E szerint a báródsági nemes kerület Bihar vármegye váradi (központi) járásának a Sebes-Körös völgyében elterülő részében fekszik — amelyet hajdan Sólyomkő vidékének is neveztek —s amelynek határa kelet felől a feketetói erdő és a Királyhágó csúcsa, ahol a Kolozsvárra vezető országút is keresztülhalad. Nyugatról Lok, Gégény és Rév, délről pedig Brátka és Bánlaka helységek, északról pedig a „Szilágy rengeteg erdős bértzei" határolják. A nemes kerület központja Nagybáród, itt tartották a nemesi gyűléseket is, s ahol Miskolczy tudósításának időpontjában a kerületnek új székházat is építettek. Nagybáródon kívül a kerülethez tartozott még Kisbáród, Cséklye, Nagypatak, Kornicel, Beznye, Köröstopa és Brátkának egy része. 3 2 Kása László — Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása (Bp., 1975.) 68. 3 Vö.: Miskolczy K. i. tudósításával. E községekről röviden csak a következőket. Cséklye (Cetea) 1392-ben bukkan elénk Chechyas alakban. Ekkor Zsigmond Komorzowan fia, Péter vajda koronára szállott birtokai között Kaplai Jánosnak, Sólyomkő akkori gazdájának adományozta. A XVI. században a báródsági nemes kerület része lett. Lakott helyként újra csak 1715-ben említik. Román nyelvű község (1773). Kornicel (Cornitel) szintén 1392-ben szerepel először Chormel alakban, és Zsigmond ugyancsak Sólyomkő akkori gazdájának, Kaplai Jánosnak adta. Román neve és felbukkanásának körülményei alapján Péter vajda vagy apja telepítése lehet. 1406-ban Sólyomkő vlach községei között említik. Nem szerepel az 1552-es portaösszeírásban. 1773-ban román nyelvű község, Beznye (Beznea); 1406ban említik először a sólyomkői uradalom vlach falvai között, s bár neve szláv eredetű, mögötte mégis vlach lakosságot kell keresnünk. Brátka (Bratca) községet először 1435-ben említik Bratca alakban, mint a losonci Bánffyak sólyomkői jobbágyait. Neve szláv eredetű ugyan, de lakói románok lehettek. 1470-ben Űjbrátka néven szerepel, 1552-ben mindössze három telekből állott, birtokosa ekkor Drágffyné. A XVI. században része a báródsági nemes kerületnek. Először az 1715-ös összeírásban szerepel, 1773-ban román nyelvű község. Báródot magát 1291-ben említik, papja ekkor 21 kepe tizedet szolgáltatott, lakossága tehát római katolikus magyar volt. Köröstopa három településből — Alsó-, Felső- és Kistopából olvadt össze, s a Telegdi család birtoka volt, amelyre István kincstartó 1503-ban új adományt eszközölt ki a királytól. Később a Báródság része lett. Kisbáródot és Nagypatakot 1599-ben a kisnemesi birtokok közt sorolják fel. V. ö.: Györffy György: Az Árpád kori Magyarország történeti földrajza. A— CS. (Bp., 1966.) Csánki D. i. m. passim., Jakó Zs. i. m., Mezőssi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében. (Bp., 1943.) Magyarország helységeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása. (Bp., 1920.) Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában (Bp., 1918.) 147.
