Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Módy György: Fancsika, egy XVI. század végén elpusztult északbihari falu

Módy György Fancsika, egy XVI. század végén elpusztult északbihari falu A debreceni Nagyerdőt és Apafáját a városlakók a XV. század során földesúri adománylevéllel nyerték el, de még nem tulajdonul, hanem csak használatra. A város XV—XVIII. század alatt kialakult hatalmas határán viszont mindig külön birtokrészekként kezelték a településtől keletre fekvő homoki erdőket. Kettős hasznuk volt. A századok során növekvő népesség faszükségletét — tűzifa, építőanyag, szerfa — biztosították, ugyanakkor a ligetes erdőkön jelentős területű kaszálók, majd szántók is voltak. Ezeken a XVIII. század második harmadától egyre nagyobb számban települtek jószáglegeltető szállások. A polgárok az 1820-as évektől pedig már nemcsak aklot, karámot, pásztorkunyhót emeltek, hanem tanyákat építettek. A XIV. század végétől a XVIII. század végéig megszerzett erdőbirtokok közül erdőspuszták-nak nevezték a következőket: Csere, későbbi nevén Nagycsere (eredetileg délnyugati irányban nagyobb volt mint a múlt században), Fancsika, Pac (a XVIII. század előtt nyugati irányban még nagyobb területű volt), Haláp, Bánk és a törvényhatóságilag Szabolcs vármegyéhez tartozott külső erdőbirtok, Gut. Nagycsere kivételével történelmükben közös, hogy ezeken az erdőspusztákon a XVI. század derekán mindenütt, némelyiken még a XVII. században is, falvak állottak. Debrecen tartozékaivá csak a falvak elnéptelenedése, pusztulása után váltak. Nagycserét megint nem számítva, megszerzésük története is közös. A pusztabirtokokat a város kisebb részben örökös jogon megvásárolta, nagyobb részüket valamikori földesuraik leszármazottaitól, illetve e családok kihalása után a királyi kincstártól zálogjogon bírta. Később azután örökvétel vagy zálogelévülés révén Debrecen az erdőspuszták tulajdonjogát is megszerezte. Az állandóan növekvő területű kaszálók és szántók részben 1818, részben 1854 után pedig a polgárok birtokába kerültek. A debreceni erdőspuszták és a hajdan azokon állott középkori falvak történetére vonatkozóan alapvető és részletes kutatásokat végzett Zoltai Lajos, feltárt négy Árpád-kori templomot is.

1 Későbbiekben Balogh István egészítette ki 1 Zoltai Lajos: Debreczen és vidékének urai az Árpád-kor végén és az Anjou-korban 1200—1400 közt (Db. 1904. Klny. a Debreczeni Képes Kalendárium V. évf. továbbiakban DKK) — uő.: Régészeti ásatások. Haláp = Debreczen sz. kir. város Múzeumának Jelentései, továbbiakban DMJ, 1907. 26—29. — Ásatások a nagy- és kisguti templomhelyeken. = DMJ, 1913. 49—53. — uő.: Legrégibb határjárások és helynevek a debreczeni pusztákon. I. Szalók-Sámson. A Város. 1912. évf. 3. füzet 4—6. — uő.: Debrecen város határának kialakulása és birtokainak megszerzése. (Db. 1916. Klny. a DKK XVII. évf.) — uő.: Eltűnt és feledésbe ment helynevek Debrecen határában. = DKK XXIV. évf. (1923) 73—81. — uő.: Ásatások, Nagycsere-somai templomhegy. — DMJ 1924. 8—10. — uő.: Leletek, romok, régi följegyzések. Barangolások Debrecen határában. = DDK XV. évf. (1924) 65—73. — uő.: Települések. Egyházas és egyházatlan falvak Debrecen város mai határa és külső birtokai területén a XI—XV-ik századokban. (Db. 1925) — uő.: Debrecen vizei. Folyók, folyások, völgyek, erek, fokok. — Tavak, fertők, fenekek, laposok, mocsarak, rétek tiszták. Árkok, csatornák, gátak, kutak. (Db. 1935) — uő.: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. (Db. 1936) — uő.: Debreceni halmok, hegyek, egyéb mesterséges emelkedések, un. laponyagok, telkek, ülések, dombok, gerendák és hátak a város határában, valamint külső birtokain. (Db. 1938). 79