Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)

ben. A szegényebbek a bakator szőlőt szeretik, egy vörös szőlőfajtát, a Colu­mellánál is szereplő helvola-hoz hasonlót, amely nem bíbor színű, de nem is fe­kete, hanem téglaszínű. Színe alapján valamennyire megegyezik a pozsonyiak vörös színű moschajaval, de ízben nagyon eltér attól, fürtjei nagyobbak, kerek, nem sűrű, hanem inkább ritkábban függő szemekkel, a héja is erősebb és na­gyobb szemekre nő meg. Gyümölcsben, fürtben, szemben, termékenységben leginkább a tokaji vöröshöz lehet hasonlítani, bár színben halványabb, emiatt sokan úgy vélik, hogy a szőlőt, amit bakatornak nevezünk, ha a tokaji földbe átültetik, piros rózsa színűvé változik. Akárhogyan is van, ahogy mondják, bár­hol legyen is, kivéve az erősen hideg éghajlatot, bőséges termést hoz, jó ízű bort ad és édességben felülmúlja a többi fajtát. Ha külön kezelik, aranyhoz hasonló bort ad, ezért fehérrel keverik, hogy szebb színűt kapjanak. Evésre sem jobb nála egy szőlő sem. Az erdeinek nevezett szőlőt mindenki nagyon kedveli, ezt az elnevezését nem azért használják, mert hasonló az erdei gyümölcsökhöz, ha­nem mert erdők módjára középszerű földeken is bőségesen terem. Bora elég jó, de könnyebb mint az előzőé, sűrű fürtöket hoz. Gyümölcse fehér, kerek, közepes szemű, sűrű, olyan bő termést hoz, hogy a szegények számára nem lehet ennél hasznosabbat találni. A semproniai fehértől alig különbözik, termékenységben egyenlő és színben hasonló, de fürtjei nagyobbak és sűrűbbek és evésre is alkal­masabb. A harmadik szőlőfajta, amit a magyarok Borosfejérnek hívnak, fehér és bortermő, eléggé nedvdús szemű, bővebben terem ugyan mint a hasonló to­kaji fehér, de keményebb héjú és savanyú ízű, evésre alkalmas. Következik a farok szőlő, a magyarok Juhfarknak nevezik, mivel juhfárokhoz hasonló fürtö­ket terem. Fehér fürtjei az előbbieknél apróbbak és erősebb héjúak, de vala­mennyi között a legédesebb. Ezt a négy fajtát mindenki elsősorban keverten ül­teti, sokan Furmidulast is adnak hozzájuk, ezt a tokajiak Furmintnak nevezik. A tokaji vidéken kiváltképp ezek szolgálnak rá a dicséretre, mert termékenyek és édes bort adnak, ezeken a szőlőhegyeken azonban ritkábban fordulnak elő és nem olyan édes a boruk. A kecskecsecsűt, öregkecskecsecsűt, szagosat és több más fajtát evésre kedvelik. A feketék közül a Bodonszőlőnek nevezett fajtát sze­retik. Nagyobbacska szemű, nagyobb fekete fürtű, de savanykás ízű. Néhányan ültetnek Jenőszőlőt, ezt dicséretükkel ajánlják. Nem marad ki az Angusta és több más fajta, amelyeket nem akarok felsorolni. VII. § Tavasszal, amikor a hó alól kilátszik a föld, újból megmetszik. Az anyatő­ről az összes vesszőt két vagy három szemre metszik vissza, és nem hagynak csak két-három venyigét, még akkor sem hagynak többet, ha az anyák elég nedvdúsak és erősek. Űj szőlőt csak két vagy három évvel hoz az ültetés után. VIII. § Háromszor kapálják a felnyitást kivéve, amellyel a télre befedett szőlőtöve­ket kibontják, ezt a munkát Nyitásnak vagy felnyitásnak, kibontásnak nevezik. Először tavasszal, amikor kibontják a szőlőt, mozgatják meg és ássák fel a föld­jét, ez nem számít a kapálások számába. Az első kapálás április hónapban van, a második húsvét után, Keresztelő Szent János napja körül. Amikor felássák a földet, nem egyengetik el a talajt, hanem a szőlőtő mindkét oldaláról összevon­ják a földet, egyenes oldalú árkokat húznak, úgy hogy a szőlők közei legyenek 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom