Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Ácsné Dankó Éva: Emberi erővel történő teherhordás az Észak-bihari síkságon, a századforduló idején

nősen tőllem kellett hordani, azaz kissé kifelé tartva, nehogy a ruhához érjen és azt beszennyezze. A kétkezes hordás hasonlóan gyakori, minden településen ismert és általános volt. A kétkezes hordás biztosabb hordási forma volt, mint az egykezes, ennek megfelelően jobban kialakultak sajátos szállítási eszközei is. A biztonságosabb hordás miatt még sok egykezes hordási formában is alkalomszerűen használták a másik kezet is. Például Tépén, Derecskén az egy kézben maguk előtt tartva vitt tejesköcsögöt ,nehogy a tej kiloccsanjon, a másik kézzel alul is megfogták. Az észak-bihari síkság teherhordó-szállító eszközeit zömükben két kéz számára két füllel készítették. Különösen ilyenek voltak a füles kosarak: krumplis-, fás-, szilváskosár. Általában, az egyfülű szénás kosarat is két marokra fogva hordták a hátukon. Az észak-bihari síkság majd minden településén készítettek kosarakat (Berettyóújfalu, Derecske, Kismarja, Nagyléta, Hajdúbagos, Sáránd stb.), de messze földön híres volt a böjti kosárkötés.

4 Itt sok háznál készítették és a környékbeli heti vásárokon, országos vásárokon (Debrecen, Nagyvárad, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Derecske, Nagyléta) tömegével árusították. A böjti kosárnak kétféle füle lehetett. Általánosabb volt a külső, a száj perem fölé készített fül. De nagyobb méretű, nehéz súly hordására készült kosaraknál belső fület is alkalmaztak. A belső fül a szájperemet lezáró vastag szegés alatt kötéskihagyással készült. Voltaképpen a szegés egyik darabja volt a fül. Általában jobb, erősebb fogást biztosított, mint a külső fül. Azonkívül nehezebben is romlottak el (szakadt ki, bomlott föl), mint a külső fülek. A kétkezes hordásban a kosarat vagy leeresztett karral lógatva, vagy a terhet felvéve, maguk előtt behajlított karokkal tartva vitték. Hosszúpályiban, Bagaméron, Álmosdon és Esztáron előfordult a két kézzel fogott vállonhordás is kosárral. Azokat a kosárféleségeket, amelyeknek nem voltak füleik, ugyancsak kétkezes hordásban használták. Leginkább apró darabokból álló, szemes teher hordására (szakajtó, kis kosár) szolgáltak. A vállon való hordás általában nehezebb terhekre vonatkozott és az jellemezte, hogy a vállon vitt anyagot mindig előkészítve (összekötve, zsákolva stb.) hordták. Az egyvállas hordás volt az általános, majdnem kizárólagos. Nagy ritkán, de inkább csak rövid távolságra előfordult kétvállas hordás is. A vállon való hordásnál nagy jelentősége volt az egyensúlyozásnak. Nehogy a teher lebillenjen, a vállonhordott terhet az egyik kézzel megfogták és úgy vitték. A vállhordásban túlsúlyban voltak a hosszú, szálas anyagok, a kévébe, csomóba köthető termények.. Hajdúbagoson vállon hordták az istállóba a kukoricaszárat. Hencidán vállon vitték a nádkévét a kúpolótól haza a tetőjavításhoz. A nádazó is vállon vitte fel a tetőre. A szőlőskertekben — Hajdúbagoson, Sárándon, Nagylétán, Bagamérban — a venyigés csomókat vállon vitték a rakáshoz. Gyakran előfordult az is, hogy a szőlőbeli pajta előli venyigerakásból vállon vittek haza egy, legfeljebb két kévét tűzre. Ősszel és tavasszal szedtek vesszőt Berekböszörményben, Toldon, Bojton, Nagykerekiben. Tavasszal az a vessző került vágásra, amit ősszel már nem tudtak leszedni. A vágott vesszőt csomókba kötötték és a csomókat vállon hordták össze a szekérhez. Ha kevés volt a vessző és nem kellett hozzá a drága iga, akkor esetleg több fordulóban, egy-két csomójával a vállukon, hordták haza. Tavasszal, facsemeték ültetése idején, a csemetéket összekötözve, vállra véve vitték haza sokszor a szomszédos falvakból is. Jó csemeteárus 4 Nagy István: Háziipar. In: Nadányi Zoltán (szerk.) Bihar-vármegye. (Bp. 1938) 153—156. és Gráfik Imre: Szállítás és közlekedés a szentendrei szigeten. Néprajzi Közlemények XV. évf. 1971. 1—4. sz. 114—117. 203