Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Ácsné Dankó Éva: Emberi erővel történő teherhordás az Észak-bihari síkságon, a századforduló idején

Ácsné Dankó Éva Emberi erővel történő teherhordás az észak-bihari síkságon, a századforduló idején A századforduló kulturális képe néhány, alig megkülönböztethető mozzanattól eltekintve az észak-bihari síkság mindkét kistáján egységes és azonos volt. Erről tanúskodnak a reliktumként megmaradt tárgyakon kívül az adatközlők nyilatkozatai is. Az észak-bihari síkság századfordulói emberi erővel végzett teherhordásának több módja volt. Többségében egyes emberek, maguk hordták a különböző terheket. A hordóeszközök túlnyomó többsége is a magányos hordáshoz alkalmazkodva egy fogóval, füllel készült (kézikosár, karikosár, köcsög, kanta, korsó stb.). A kétemberes hordás ritka volt és szűk térre szorítkozott (saroglyán való trágyahordás az istállóból a szarvasra; saroglyán való sár-, vályog-, téglahordás az építkezéseknél; nyeles vagy fogós hordóteknőben való oltott mész, malter hordása az építkezéseknél; nagyméretű, kétfülú kosarakban dió-, alma-, szilva-, paradicsom, vöröskáposztahordás a kertből a házba vagy a szekérhez továbbszállításra; füles dézsában savanyú káposzta, cefre, csömöszölt szőlő hordása otthoni szűréshez). Még ritkább volt a többemberes hordás. Kizárólag nehéz és rosszfogású tárgyak, csomagok hordására szorítkozott. A többemberes hordásformánál a harmadik vagy negyedik ember általában csak segítség volt, a tényleges teherhordásban nem vett részt. Leginkább a teher felvételénél, feladásánál, a teherhordók vállain, hátán való elhelyezésében, illetve biztonságos, sérülésmentes letevésében segédkeztek (így szállította az erdőről a szálfákat két-három ember a vállán egy további segítségével a vágáshelytől az erdőszélre a farakáshoz, az útra a nyújtott tengelyű, faszállító szekerekhez, illetőleg az ölezőhelyre; a kifordított fagyökereket, rönköket a vákáncsos tanyára, az irtásszélre).

1 Idők folyamán több teherhordási forma állandósult. Ezek naponta vagy nagyobb időközben visszatérő teherhordási alkalmak voltak. Szoros összefüggésben álltak az életmóddal, az életmód állandósult mozzanataival, mint például a táplálkozással. Korán reggel a nagylányok, legények cserépkorsókban vagy cserépkantákban friss ivóvizet vittek a kútról a házba. A kifejt tejet a fejővederrel vagy a zománcos, egyfülű bádogzsétárral bevitték a konyhába, ahol az előkészített cserép (csak belül mázas vászon oláh-, tót, vagy kívül-belül mázas virágos köcsögök) tejesköcsögökbe, tejescsuprokba és tejesfazekakba a tejhordók (tejvásárlók) számára szétmérték. A maradék tejet, ha nem volt a háznál állott tej, akkor felforralták vagy esetleg nyersen, forralatlanul megették. Ha volt tej, akkor forralás után letették állni. Früstökre a tej mellé előhordták a különféle élelmiszereket a kamrából, a kéményből, a padról: kenyeret, szalonnát, pörcöt, kolbászt, zsírt a zsíroskenyér készítéséhez, szilvalekvárt a szilvalekváros kenyér1 Balogh István: Adatok a debreceni erdőgazdálkodás történetéhez. DMÉ 1935. 144— 157. 197