Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

het olyan, amely főként a kihajtott legelő állatok vagyoni súlyára támaszkodik s odahaza csak egy szűkös kis háztartási élet folyik. Máskor egy erős, intenzív földművelő gazdaságnak mintegy élő bankja, tőke tartaléka a szilaj-, félszilaj falka vagy a vándorló juh. Maga a telephelyszerkezet is lényeges. Vannak mezővárosok, amelyekben a lakóházak közvetlen közelében nem is alakultak ki olyan ólas udvarok, melyek a szilaj falkákat befogadhatták volna, hanem ezek részére külön ólaskertek alakultak. így maga a fő pólus, a telephely is osztódott. De teljesen nem vált el a belső telek-udvar és az ólaskert, hiszen a család maga szervezte a két pólus között a munkát, az életet. Az állatok az ólaskertből szükség esetén a belső udvarra kerülhettek - mint hízó vagy igás állat -, vagy fordítva. A parasztfaluk jelentős részében ez az osztódás nem jött létre, hanem a belső telek, a porta egyben a teljes állattartás egyik pólusát is jelentette, ahol legalábbis telente az egész jószágállomány egybe gyűlt. Ilyenkor a belső telek néha rugalmasan alkalmazkodott az állattartás rendszeréhez s vagy ún. kettős udvarok jötte klétre,

7 vagy legalábbis a belső telek az állattartás követelményeinek megfelelően tagolódott lakóház-övezetre, istálló-szénáskert övezetre és konyhakertre.

s Lehet a telephely tanya is, amely vagy egy városi lakóház tartozéka (ebben az esetben szervezett együttműködés alakul ki a bent élő és a tanyán lakó családtagok, illetve cselédek között), vagy önálló porta, az itt lakó család fő lakóhelye. Ebben az esetben az állattartás övezetét nemcsak a körülzárt tanyaudvar, hanem az itt rendelkezésre álló földterület is megszabja. A szántóföldek közé ékelődött tanyák az extenzív tartás számára nem sokkal jelentenek nagyobb lehetőséget, mint a falusi udvarok (legfeljebb a baromfiak élhetnek szabadon, korlátok nélkül), míg az erdei tanyákat legeltetésre is felhasználható övezetek veszik körül, melyet az ittlakók - legálisan vagy lopva - ki is használnak. Eddig azonban csak olyan példákat idéztünk, amikor az extenzíven tartott állatok egy önellátó, organikus gazdaság - parasztgazdaság vagy zsellér háztartás - részét képezték. Tudunk azonban arról, hogy már a korábbi évszázadokban is főrangú földesurak, fejedelmek, vagy éppen királyi városok legeltettek hatalmas méretű extenzív nyájakat. Külső formájukat megítélve ezek is éppen úgy lehettek vándorló nyájak, mint a parasztok közös nyájai. Nos, a fent idézett furtai adatközlő arra hívja fel figyelmünket, hogy a vándorló nyájak telephelye lehet egy kisebb vagy nagyobb uradalmi szervezet is, s amely éppen úgy vándorútra bocsájthat egy-egy falkát, mint a falvak vagy mezővárosok gazdatársulásai vagy ahogy magán parasztgazdaságokból rajzanak ki a vándorló nyájak. A furtai transzhumáló pásztor éppen úgy vándorolt hónapokon át, mint a szabolcsi vándorpásztor vagy a vlach csobán. Itt azonban a nyáj egy jól szervezett, fél országot behálózó uradalom tartozéka. Maga a juhász fogadott cseléd, akinek útját uradalmi tiszttartók írják elő s egyéni szabadsága csupán addig terjed, míg a nyájra vigyáz. Nem maga határozza meg nyájának összetételét sem, szóval munkájával az uradalom által megfogalmazott célokat szolgálja. A telephely tehát a legeltető állattartásnak az a pólusa, amely megannyi összetevőjével elsősorban megszabja az extenzív tartás lényegét, tartalmát. 7 Hoter Tamás-. A magyar kettős udvarok kérdéséhez. Ethn. LXXXIII. évf. (1972) 29-52., s az itt közölt irodalom. 8 Varga Gyula: im. 385-393. 271