Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása

Az Alkotmány Tsz háztáji juhásza Tóth Sándor. Fizetése havi 800 forint, a gyapjúhozam 10%-a, minden 25 anya után a bárány 10%-a, választáskor leszámolva, továbbá 1 hold háztáji föld és vasárnapi fejés. Itt már keveredik a hagyományos és nagyüzemi bérezés. A juhok kezeléséhez szükséges szereket, kreolint, kékkövet, timsót, rühzsírt stb. a gazdaság vette, vagy ennek ellenében térítést fizetett a juhásznak. Derecskén a századfordulóig találjuk feljegyezve a bocskorpénzt, gúnyapénzt. A konyári gazdaságok nem fizették. A pásztorkutyák oltása 1935-töl kötelező. Az oltási díjat a konyári gazdaságokban a közös pénztár fizette. Néhány tétel: 1935-ben darabonként 2,50 P. majd 2,40 P., 1942-ben 1,50 P. darabonként. 8. A juhászok ruházata, felszerelése Az egykori konyári tanító, Szilágyi Imre szokta idézni a munkáját felületesen végző emberre: Tavasszal a kihajtáskor minden boglyas lehet pásztor de ősszel a számadáskor az a pásztor, aki számol ! így vélekednek az idős pásztorok ma is. (Ez a pásztordal a közelmúltban hangzott el a Kossuth Rádióban, Sárosi Bálint „Zenei anyanyelvünk" c. műsorában énekelte egy sárándi pásztorember, „Debrecennek van egy vize" dallamára.) Tőgyi Imre, konyári öreg juhász szerint: „Ma mindenki lehet juhász, mert nem kell tudni hozzá semmit. Reggel kihajt, este behajt, ennyi az egész!" Régen, ha kiverték a gyenge bárányt, Mihály napi hányáskor nem ismert rá a gazda s kérdezte: „Édes fiam, mi mán e? Öszi bárány?" „Gazduram, ju mán e!" - felelte büszkén a kisbojtár. A konyári s a környéki juhászok ruházata és felszerelése sok tekintetben más volt, mint az alföldi hagyományos pásztorviselet. A legelők a falu alatt voltak, naponta kivitték a főtt ételt, még hálni is hazajárhattak, így nem volt szükségük olyan készültségre, mint ahol hétszám sem került falu alá a nyáj. Itt csak a legelők, tarlók, vetések szabadulásakor mentek el a határ távolabbi részeire, de ez is pár hétig, a Mihály napi hányásig, téli szorulásig tartott. Ruházatuk is ehhez igazodott s alig különbözött a határban dolgozó parasztemberekétől. Talán csak a nagyszélű, zsíros kalap s a mellétűzött toll jelezte a pásztort. Tőgyi Imre szerint az ő ruházata ebből állott juhász korában: Kalap, ing és bőgatya, majd amikor már kezdett kimenni a divatból, nadrág és lábri, azaz könnyű kiskabát. Ö télen, nyáron csizmában járt, bocskort sohasem hordott, de emlékezett arra, hogy az öregek még ezt viselték. Nyáron szűrt, hidegebb időben bundát hordott. Ha a nyáj mellett a szabadban hált, ezzel takarózott. Egyik felét maga alá gyűrte, másik felül volt. „Olyan meleg volt, mint a házban. A jó bundában sohase lehetett megfázni." Addig volt így, míg hodályok nem épültek. Azután este a juhász behajtott, maga is ott hált. Ha valakinek a földjét hálatták, akkor egész éjszaka azon hevert a nyáj, a juhász is ott aludt mellette. Kovács Sándor szerint a hagyományos bundavásár a berettyóújfalui vásáron szokott megtörténni. Itt találkoztak a környék juhászai és a jó vásár örömére 2-3 napig is mulattak a csárdában. Egy bunda ára 50-60 pengő volt. Betartott 4-5 évig. Általában 4 évenként vettek újat. Kovács Károly főgazda emlékezik a cifraszűr ben járó régi juhászokra, de faluhelyt ilyet viseltek az idősebb parasztemberek is. Ezt Derecskéről vették, itt voltak híres szűrszabók. A bunda a magyar, hosszúszőrű juh bőréből készült. Egy bundához hét bőrt használtak fel. A juhász oldalán bőrtarisznya lógott. Ezt többnyire maga készítette. Esett juh bőrét kákóval megkaparta, megtördelte, a varráshoz házi fonalat használt. Ebben volt a napi élelem és mellette a tűzgyújtó készség, a masina, a sótartó, rühzsir, kékkő. Kését 233