Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása

a csizmaszárban hordta. A konyári juhászoknak furulyája nem volt. Ritkaságszámba ment az olyan juhász, mint Tőgyi Imre, aki a magakészítette furulyán játszogatott. Ö a szűr ujjában tartotta. „Magamtól tanultam meg furulyázni. Leghamarabb azt tudtam: Mint a szép híves patakra. Gomolyazsírral kenegettem a furulyát, attól szép sárga lett. Apám nem tudott rajta. Neki még szamara volt, avval vitte a pakkot. Nekem már nem kellett." A juhászbot elengedhetetlen szerszáma és jelvénye a juhásznak. A kampót vásáron vették. Régebben a cigányok öntötték sárgarézből, csengőt is csináltak. Az utolsó konyári cigánykovács Makula Gusztáv, népszerű nevén „Furus Guszti" volt, aki sárból készített kohót, birkabőr fújtatót használt és ócska reszelőből hidegvágót, fúrót készített. Az ő apja még ilyesmivel nem foglalkozott, hanem csak csengőt, juhászkampót s egyéb használati tárgyakat öntött sárgarézből. Ma már alumíniumból készül a kampó, de ezt nem szeretik, mert könynyen törik és használat közben feketére fogja a kezet, a juh lábát is. A szép kampót nemezdékről nemzedékre hagyták a juhászok. A sárgarézkapós juhász elnevezés rangot jelentett, de felelősséget is, mert ha a nyája rühös lett, volt mit hallgatni a többi juhásztól és a gazdáktól: „Rezes kampó-rühös birka!" Sok időbe telt, míg visszaszerezte becsületét. A juhászok leghűségesebb segítői a terelőkutyák, a pulik. „A jó puli többet ér, mint egy rossz bojtár!" Talán ezért olyan népszerű a Bojtár név. Régen kétféle kutyát tartottak, a nagy fehér komondorokat őrzőnek, a magyar pulit terelőnek. Az őrző kutyákat éjjel a nyáj mellett, nappal a kunyhónál tartották, a farkasok és tolvajok ellen. A lápvilág lecsapolása előtt még a konyári határon is gyakori volt a farkas, főként ott, amit ma is Farkasrétnek hívnak. A komondorok szembeszálltak velük, elkergették őket a nyájtól. Az őrző kutyák szegekkel kivert bőrövet, örvet viseltek a nyakukon, hogy a farkasok harapása ellen védjen. Ma csak a kunyhót őrzik hamis kuvaszok. Itt van a napi élelem, ruházat. A juhász felesége a kotlót is kihozza, a kunyhóhoz pányvázza a lábát és a csirkék körülötte bogarásznak. A kutya elűzi a ragadozó madarat is. Tóth Sándor háztáji juhász (9. kép) a méneskúti legelőn jár. Kunyhójánál a korcs kuvasz, a Hugyász vigyáz a holmira, a nyáj mellett ugyancsak korcs puli, a Eojtár teljesít szolgálatot. Drótból készült szájkosarat visel, mert harap. Embert és juhot egyaránt. A fajtiszta puli ritka. Akinek van, 3-400 forintot kér egy választott kölyökért. Tóth Sándor szerint mind jó kutya, amelyik kézmozdulatra terel. Ö is így idomította kutyáját. Az ilyen terelésnek meghatározott módja van: ha már messze a nyáj és szétszóródott, felemeli a kutyát, hogy jobban lásson, megmutatja neki a nyájat. A kutyát leteszi balfelől maga mellé. Most a kutya a gazdát figyeli. Bal kézzel előre int, a kutya futva megindul a nyáj felé. Ha közel ért, kétlábra áll, visszanéz. Most balkézzel maga felé kavarintva, félkörbe int. A puli ugatva körbefutja a nyájat és megáll. Az újabb intésre megismétli mindaddig, míg a nyáj együtt van. „Mire odamentem a kutya úgy összevágta, hogy olyan gombolyigba vót a nyáj, mint egy biciklikerík ! De ha valamelyik kiugrik, annak utánamegy és megsanyargatja." A jó kutyának becsülete van, együtt eszik a gazdával. Ha főtt étel van, előbb a kutya részét teszi ki a gazdája, ha szalonnát süt, zsíros kenyér a kutya ebédje. Rá nem érvényes: „Bizonytalan, mint a kutya vacsorája lámpaoltás után." Az itteni pásztorok faragó, díszítő művészetének nincsenek olyan szép, értékes emlékei, mint amilyenek más vidékeken, pl. Hortobágyon maradtak fenn. Amit maguk készítettek is, inkább a célszerűség jellemzi. Késtok bőrből, borotvatok fából, karikásnyél mutat némi díszítő kedvet. Eszközeiket többnyire vásáron vették. Találó, ha nem is mindenben elfogadható Kodolányi János véleménye: „Különös ez a jómódú, hajdúsági nép. Művészetet nem keres semmiben. Nem sző, nem himez, nem fest, nem farag. Ruhája, háza, minden szerszáma dísztelen. ." (Süllyedő világ 357.). Ha nem is teljesen helytálló ez a meglátás, mindenesetre az Ormánság, Sárköz, Somogy pásztorművészetével nem lehet egyszinten említeni. 234