Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása
Már ekkor is feltűnik a később még inkább gyakorlattá váló széttagolódás, mikor is adásvétellel, örökléssel az egyik birtok utáni legelőjog lecsökken, a másiknál növekszik. A legelőjog, mint önálló vagyontárgy, eladható, örökölhető volt. Ez a joggyakorlat egészen 1960-ig, a falu szociális átalakulásáig életben volt, Kovács Károly adatközlő szerint: „A legelőilletőség a föld és ház után volt, de később adták-vették pénzért. Volt olyan gazda, akinek 20-40 hold legelőjoga is volt. Aki megszorult, de nem akart a földtől megválni, eladta a legelőjogot. Erre mindig volt vevő, mert sok volt a jószág. Ma már a két mezőgazdasági nagyüzem, a Hunyadi és az Alkotmány Tsz közt oszlik meg a határ 'egelőterülete is. De ezen belül mindkét termelőszövetkezetben a közös nyáj mellett van háztáji juhászat. A Hunyadi Tsz közös nyája a Gyapároson, háztáji nyája a Búzás tónál jár, az Alkotmány közöse a Tordai sziken és a Békaríváso n, a háztáji a MéneskútXöl a Mosó tó ig jár. Ha a határ szabadul, mindegyik szövetkezet a maga területén engedi a nyájakat. 3. A juhgazdaságok szervezete A konyári juhgazdaságok, az alföldi hasonló társulások szerint, részben szabad gazdaközösség volt. Azért nem beszélhetünk szabad társulásokról, mert bár ügyvitelüket, gazdálkodásukat függetlenül intézték, de a legelők használati jogáról és több alapvető gazdasági kérdésben a község vezetőségétől, illetve ennek képviseletében a bírótól függtek és ennek utasításait kötelesek voltak megtartani. Molnár Sándor visszaemlékezése szerint így volt: ,,Jött a kisbíró, hogy a főbíró uram tisztelteti az öreggazda uramat, ekkor, meg ekkor jelenjík meg a városházán megbeszílísre. Hát ezen a megbeszílísen együtt tárgyaltuk meg, melyik legelő kié legyík. Amit itt határoztunk, az kötelező volt. Ha nem tudtunk jóra jönni, a főbíró uram mondta ki a döntíst. Azt el kellett fogadni." Egy-egy juhgazdaságban 20-24 tag volt. Attól függően, kinek hány juha volt, továbbá az is meghatározta a gazdaszámot, hogy a gazdaság melyik legelőterületet kapta az évi elosztáskor. Nyájanként általában 600-1000 juhot számoltak. Az 1920-as években 7 gazdaság volt, 1730 kh. összterülettel. 1 8 Ha megalakult egy gazdaság, a belépő tagok mindegyike egy darab éves toklyót adott a gazdaságnak. Ha a gazdaság érdeke és a közösség határozata úgy kívánta, egy jerke volt a belépési díj. Ennek ellenében a tag jogosult volt a közös legelő használatára. Ha a tag kilépett a gazdaságból, nem kapta vissza a beadott állatot, sem jogát ennek ellenében másra nem ruházhatta át. Ha az apa meghalt és a fia belépett, annak is meg kellett adni a kívánt jószágot. Ezek a gazdaság közös tulajdonát képezték és gyapjúhozamuk, vagy eladási áruk fedezte a közös kiadásokat. A közös vacsorák, juhtorok alkalmain is ezekből került levágásra. Az egyes gazdaságok élén a gazdatársak által választott öreggazda, íőgazda álic. Ritkábban, de nevezték nagygazdának is. Főgazdát csak a gazdaság tagjai közül választhattak. Megbízatása 3 évre szólt, de ha megfelelt, újraválasztották és mint adatközlőnk, Molnár Sándor is, 1928-tól 1944-ig volt a szigeti gazdaság főgazdája. A választás a Mihály napi szoruláskor volt a pásztorfogadással együtt. A főgazda kiválasztásánál fő szempont volt a rátermettség, szakértelem és a kellő tekintély, hogy 18 Kovács Károly teljes adatközlése, az általa énekelt juhásznótákkal együtt magnószalagra rögzítve. Letétbe helyeztem a KLTE Néprajzi Intézete adattárában. 14 Bihari Múzeum évkönyve 209
