Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Dankó Imre: Életmódbeli változások a dél-bihari síkság parasztságának felszabadulás utáni életében

határolt munkaegység, feladatkör ellátására törekednek és lemondanak a mezőgazdasági üzem egészének gondjairól. Az ilyen fajta szakosodás nagyon beszédesen nyilatkozott meg a közelmúltban, amikor területünk legnagyobb termelőszövetkezetei mezőgazdasági tanulókat szerződtettek, az ipari tanulókhoz hasonló módon. A termelőszövetkezeteinkhez elszegődött mezőgazdasági tanulók bizonyos szakokra szerződtek, mint például növényápolásra, juhászaira stb. A munkás életforma terjedése az életmód változásaiban is megmutatkozott. A munkás életforma irányába változó paraszti életmódot a termelés változásából vezetjük le. A sarkadi járás parasztságának nagy része a termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása előtt is kisebb-nagyobb méretben árutermelést folytatott már. Azonban nem szervezett formában, és az értékesítést is saját maga végezte. Mindemellett termelő tevékenységének tekintélyes részét az önállátás képezte. Ezzel szemben a nagyüzemi mezőgazdaság kizárólag árutermelést végez, az önellátásra való majd teljes figyelem nélkül. Kiegészíti ezt a termelési mechanizmust a szervezett értékesítés is. A régebbi termelési formában a paraszt csak termelt, de a termelés és a társadalmi körülmények korlátai miatt csak igen szűk körben fogyasztott. A parasztság a múltban jellegzetesen nem fogyasztó réteg volt. Ezzel szemben jelenleg egy nagyszabású, szervezett árutermelés részmunkása és jelentős fogyasztóréteg. Abban, hogy a nem fogyasztó parasztság fogyasztó réteg lett, a termelési körülmények és a termelőeszközök birtoklásában beállott változások tükröződnek. A mindennapok nyelvén ezt a jelenséget úgy fogalmazzák meg, hogy a mai parasztság, minthogy nem tud földet venni és a házépítés, házvásárlás, valamint a háztáji gazdaság területén is korlátozott, jövedelmét olyan beszerzésekre használja fel, amire régebben nem is gondolt, sőt az esetek többségében nem is ismerte. Ennek a fogyasztásnak kapcsán alakult át példának okáért nagyon rövid időn belül területünk parasztságának ruházkodása. Mint már az előzőekből kiderült, számottevő népviselet területünkön nem volt ugyan, de kialakult egy hagyományosnak vehető paraszti ruházkodás. Ennek a ruházkodásnak egyes darabjait például Méhkeréken a legutóbbi időkig maguk készítették a lakosok. Ma már saját készítésű anyagból senki sem készít ruhát saját magának és családtagjának még Méhkeréken sem. Kizárólagossá vált a gyári textilanyagok s ezen túl igen nagy mértékben megnőtt mind a női, mind a férfi készruha használata. A ruházkodás terén meglehetősen éles szakadás figyelhető meg a mai 50 év körüliek és idősebbek, valamint az ezeknél fiatalabbak között. Az 50 év körüli és ennél idősebb férfiak és nők egyaránt hordják a régi, hagyományosnak vett paraszti ruházatot. Már csak takarékossági szempontból is, mert hiszen ha már megcsináltatták, el kell nyűni. A fiatalok viszont nem adtak és nemadnak erre semmit, hanem az újabb és újabb divatnak megfelelően, úgynevezett „városi ruhában" járnak. A ruházkodás terén szembeszökő változás a munkaruha megjelenése. A parasztság régebben a munkaruha fogalmát nem ismerte, ha csak a férfiaknál is használatos kék elölkötőt nem minősítjük annak. Munka közben általában a régi, elkopott ruháikat használták. Ma viszont külön munkaruhájuk van a termelőszövetkezeti tagoknak. A munkaruha ugyancsak boltból, készen vett darab és semmi egyéni, különleges sincsen rajta. Munkaruhaként terjedt el, de viseleti darabbá vált a gumicsizma mind a férfiaknál, mind a nőknél. A gumicsizmaviselést a még most is rendkívül nagy sár tette ilyen gyorsan általánossá. A férfiak munkaruhája télen a vattázott nadrágból és kabátból álló „bufajka". Mindenütt orosz eredetűnek tartják, az első darabokat a Vörös Hadsereg katonáitól kapták 1944-45ben. Jó ideig nálunk nem készítették ezt a nagyon jól bevált ruhát, csak 1950 körül lehetett kapni. Adatközlőink emlékezései alapján meg lehet állapítani, hogy viselése a gépállomásokról terjedt el, ahol a dolgozók munkaruhaként kapták. Általánosan bufajkának hívják, de Mezőgyánban oroszka néven is ismeretes. Hasonlóan, az overall is a gépállomásokról terjedt el. Ma már igen széles körben viselik és óverá-nak nevezik. Terjedőben vannak a különféle egész- és félköpenyek is munkaruhaként, de ezek gyakorisága meg se közelíti az előzőekét. Természetesen az overallt is, és a bufajkát is a fiatalabbak hordják csak; általában 45-50 éves korig, mert az öregebbek kitartanak a régi ruhadarabok mellett. 176