G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Gyulai Éva: Docta manu - placibilia opera (Művészeti nevelés a középkorban)

DOCTA MANU - PLACIBILIA OPERA Hasonlóan a művészi alkotás folyamatához, a művészetek elsajátítására is igen gyéren csordogálnak a középkor kútfői. Az iskolákkal ellentétben az oktatás alapja itt a szóbeliségen, a gyakorlaton alapult, bár a művészi munka a többi mesterségnél jobban kötődött az írásbeliséghez - gondoljunk a könyvművészetre, a falfestészet és táblaképek, ötvöstárgyak felirataira - s ezzel az intézményes iskolai oktatáshoz is. A középkori művészi mesterségek között a legtöbb forrás a kőfaragók-építészek munkájáról szól, ellentmondva a kőműves páholyokat körüllengett titokzatosságnak (melyekből később sok átkerült a középkori építőpáholyok mintájára „építkező" szabadkőművesek gyakorlatába). A viszonylagos forrásbőség egyrészt a megrendelői oldalon maradt fenn, hiszen az épületek a középkorban is a legnagyobb szabású, legköltségesebb produktumok voltak. A páholyok, kőfaragó-kőműves céhek saját forrásai, a tervrajzok is jobban ismertek, mint más mesterség belső dokumentumai, valószínűleg azért, mert nagyobb számban készültek, hiszen egy-egy épület megalkotása során kisebb volt a lehetőség a javításra, így szervezettebb előkészítő munkára volt szükség, mint azoknál a művészeteknél, melyeknél kitörléssel, átfestéssel menet közben is változtathatott művén a művész. 1387-ben a veszprémvölgyi apácák bízzák meg Konch építőmestert (murator) kolostoruk átépítésével, s a megbízást oklevélbe foglaltatják.

6 A szerződés részletekig tartalmazza a megépítendő épületek adatait, de nem árul el semmit arról a művészi tevékenységről, melyet a mester és „építőtársai vagy familiárisai" (commuratores seu familiares) végeztek. Erről, a fennmaradt épületek kritikai vizsgálatán túl, az európai építőpáholyok rajzfüzetei, tervrajzai vallanak. A középkori páholyok, a céhekhez hasonlóan monopóliumok egész sorát mondhatták magukénak a konkurenciát kiküszöbölendő, s a hírhedt titoktartási kötelezettségük is a „kőfaragók képzési monopóliumának megőrzésére vonatkozott" (Marosi Ernő).

7 A magyarországi középkori építészet már igen korán kapcsolatba hozható külföldi páholyokkal, kőfaragó műhelyekkel, hiszen a pécsi székesegyház építésénél a 12. század utolsó harmadában minden valószínűség szerint francia mesterek működtek, s „magukkal hozták azt, ami a számukra ismert művészeti közegből ilyen távolságra közvetíthető volt" (Tóth Melinda).

8 A művészettörténeti stíluskritika megállapítása szerint a helyi mesterek tanulási folyamatára utalnak ugyanazoknak a motívumoknak gyakorlott, az idegen mesterek kezéből kikerült mintái, valamint az ezek alapján készült nehézkes, ügyetlenebb faragványok.

9 Villard de Honnecourt Párizsban, a Bibiliotheque Nationale-ban őrzött 13- századi vázlatkönyve szerint többször is járt Magyar3. KÉP A bécsi építőpáholy terve a pozsonyi dóm boltozatához (15. század közepe) Bécs, Akademie der Künste 16.925 (Marosi 1987, II. 1582. kép alapján) 4. KÉP A pozsonyi dóm hálóboltozata (15. század közepe) (Marosi 1987, II. 1583. kép alapján) 99