Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

IV. Márki Mátyás

ilyen behódolt városokba vegyes őrséget rendeltek. Ezt az őrséget nevezték »Salva quardia«-nak. A toronyba kitűzött fehér zászló és a kapuk előtt fölállított vegyes őrség volt annak a jele, hogy portyázó török, tatár vagy kuruc csapat oda lábát be ne tegye. Sopron, ahol Márki ezidétt lakott és Kismarton, ahová őt az isteni gondviselés plébánosnak szánta, július 14-én tűzték ki a fehér zászlót és kapták meg a Salva quardiá-t. Mielőtt Márkit Kismartonba kisérnénk, lássuk milyen világ volt ebben a kis városkában, Bécs ostromának idején és az ezt követő válságos napokban. Csak ha ismerjük ezt az állapotot, akkor tudjuk az akkor érkező uj plébánosnak Márkinak működését kellőképen méltányolni. Annak hirére, hogy Salva quardia őrködik Kismartonban, egész Vulka völgye fezt a városkát tekintette mentsvárának. Nem volt egyetlen falu, honnét menekülők ide ne érkeztek volna. Magának a városnak ez időben 1000 lakosa volt; a menekülők legalább is megháromszorozták ezt a számot. Ä nagy zsúfoltság következtében csakhamar veszedelmes betegségek ütötték föl fejüket, s nagy, ijesztően nagy lett a halandóság. Junius 27-ikétől, mikor a futás már megkezdődött, szeptember 24-ikéig, a vész végleges megszűntéig, tehát 80 nap alatt, összesen 400 ember halálozott el a kis városkában. Egy-egy napon néha tiz—tizenketten is haltak meg. A kismartoni plébános, Lienárdi Péter Konrád szintén áldozatja lett a háborús nyavalyának. Mintegy 300 halott rendesen van bevezetve az elhaltak anyakönyvébe; amiből arra következtethetünk, hogy Lienárdi úgy augusztus vége felé halálozhatott el. Elgondolható az életben maradt kismartoniak rémséges helyzete! Bástyáikról úgyszólván napról-napra látták az égő falvakat, lángoló templomokat, a seregesen hajtott, megkötözött rabokat. — Hamar hire jött annak is, hogy jul 14-én, mikor ők a fehér zászlót kitűzték, a tatárok fölégették Loretót, a kolostort, templomot, Loreto-kápolnát, ahol ők annyiszor találtak bajaikban vigasztalást. Megtudták bizonyára azt is, hogy Berchtolsdorfban, — nagy község Bécs és Báden között, — a törökök, adott szavuk dacára, lemészárolták az összes harcképes férfiakat, a többieket pedig hurcolták a rabok táborába. De falaik között is elég volt a nyomorúságból! Házaik tele betegekkel; hétről-hétre sarc, meg sarc; napról-napra temetés meg temetés; majd meg óráról-órára a rettegett hir, hogy a hires császárváros behódol a törököknek. Mi lesz akkor velünk szegény katholikusokkal? jegyzi meg siralmasan az egykorú városi krónikás; a lakó-