Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
XII. Hahnekamp György
ban egyszer eljövök majd hozzátok egy-egy vasár- vagy ünnepnapon, amikor azok a Mária-gyermekek is eljöhetnek, akik az iskolából már kimaradtak. Ezen alkalmakkor rövid ájtatosságot fogunk tartani, énekelünk a Szent Szűz tiszteletére, kis oktatás is lesz, azután in.adkoznn.; s végre a Szentséggel áldást fogok adni.« Ezen egyre jobban bővülő és elmélyedő munkásság közepette Hahnekamp szembaja a sok olvasás és irás következtében annyira elmérgesedett, hogy győri áldásos működését legalább egy időre meg kellett szakítania. Sopronban a Halász-utcában van az úgynevezett Voss-féle árvaház. Ide nevezte ki Zalka püspök Hahnekampot prefektusnak és lelkiigazgatónak. Ä kezdeményezés honnét indult ki, bizonytalan; de Hahnekamp egyik bizalmas leveléből tudjuk, hogy nemcsak elve, de fogadása is volt arranézve, hogy önmaga nem választ magának állást vagy hivatalt. Tény, még pedig feltűnő, hogy Hahnekamp mintaszerűen betöltött, tekintélyes spirituális állását szerény, árvaházi prefektusi állással cserélte föl. Okául mindenki szembaját emlegette s püspöke is bizonyára emiatt járult hozzá a cseréhez. Ä soproni kath. árvaházat Voss Károly és neje Lanius Anna alapították 1768-ban, abból a célból, hogy Sopron város rk. árvái elhelyezést találjanak benne. Äz árvaház gondozását az illetékes tényezők 1865-ben az I. M. L.-ról nevezett azon irgalmas nővérekre bízták, akiknek anyaháza Bécsben, Kaiserstrasse 25. sz. alatt van. Innét szakadtak a nővérek nemcsak a Voss-féle árvaházba, hanem azon másik soproni fiókházba is, mely most az I. M. L.-ról nevezett szerzetesnőknek magyarországi anyaháza. A Voss-féle árvaházban az apácák és árvák lelki gondozására papi előljáró is volt. Ennek állása üresedett meg 1882 elején, Vályi Mihály sny. plébános elhalálozása folytán. Ennek utódja lett Hahnekamp Gy. A leányiskolák igazgatása — amelyre szintén nyert megbízatást — inkább csak reprezentáció számba ment; irai is csak rövidlélegzctü dolgokat irogatott a Religióba, naptárakba; az árvákkal való foglalkozás pedig neki valóságos üdülés és szórakozás volt. Hej, de sokat tudnának mondani róla azok a gyermekek, kikkel az ő vig kedélye gyermek tudott lenni, kiknek krajcárjait összerakta, hogy számukra krajcáros takarékpénztári könyvekben megőrizze. Am, ahol tüz van, nem lehet meg a nélkül, hogy ne égjen, ne