Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
XII. Hahnekamp György
Ismét más alkalommal: Rabszolgaiélekre mutat, ha valaki kis megszokást nem tud kerülni (zárójelben: dohányzás); hogyan fog az böjtölni, gyóntatni, betegeket látogatni? ... Igen bántotta az is, ha kispapok küldöttségek utján iparkodtak valamit kierőszakolni. Errenézve megjegyezte: »Ä szeminárium nevelőintézet, ahol kétféle egyének laknak: nevelők és növendékek. Ha a növendékek Írhatnának eljárási szabályt az elöljáróságoknak, akkor önmagukat nevelnék. Ez esetben bizony kár volna drága, költséges szemináriumokat fönntartani. A növendékek tartoznak tehát a ház szabályaihoz alkalmazkodni, az elöljárók pedig felelősek püspökük és az Isten előtt.« A vakációi viselkedést szintén szigorúan ellenőrizte, — amint most már a gimnáziumokban is megteszik — és néhány elmélkedésben kritizálta, de nevek, helyek említése nélkül. Ha valakit külön kellett inteni, nagyon szelíden tette. Mindig ez volt a megszólítás: Amice! Végeredményben a jóakaratú növendékek lelkesültek érte, az ingadozók is nagyrabecsülték, de nem volt egy se, aki erényeit ne csodálta volna. III. Apácák között. Hahnekamp a kispapok mellett a győri apácáknak is valóságos lelkiigazgatója volt. A legtöbb apáca-otthonban ő volt a rendes vagy rendkívüli gyóntató. Mégis legtöbb kedvezésben talán a nádor városi apácákat részesítette, főleg azon okból, mert ez az intézet az ő atyai jó barátjának, Winterl Antalnak műve volt. Itt alakult meg 1875ben a hajadonok Mária-Kongregációja is, talán az első Győrött; ezt gondozta Hahnekamp bensőséges szeretettel, ennek gyűlésein, ünnepein tartotta szebbnél-szebb buzdító beszédeit. Ezeknek programúi ját 1878. okt. 6-án tartott intelmében ő maga ekkép állapította meg: »K. gykk! Évek előtt ezen házban a növendékek között, a Bold. Szűz pártfogása alatt, társulat alakult, a »Maria-gyermekek« Társulata, melynek célja dicsőíteni a Bold. Szűz Máriát, pártfogását ima és jó visel et által kiérdemelni s jó példa által más leányokat is jámborságra és istenifélelemre oktatni. Ti vagytok azon szerencsés és boldog gyermekek, akik erre vállalkoztak..., de, hogy a jövőben szivesebben tegyétek ezt, én a méltóságos ur (Winterl A.) és a főt. esperes ur (Tóth A.) engedelmével minden hónap-