Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

X. Winterl Antal

zetbe s azóta ott lakik. Misére azonban ezentúl is a plébániatemplomba jártak, csak renovatió végett szokott szentmise lenni. A kápolna oly kicsiny, hogy a bennlakó gyermekek harmadrésze sern fér bele. Újnak építése elkerülhetetlen. A szegény gyermek Jézusról nevezett apácák csak két éven át gondozták az intézetet. Minden tekintetben jeles kongregáció; csak a magyar nyelvet nem tudták oly mérvben elsajátítani, ahogy azt a gyorsan fejlődő intézet megkívánta volna. Winterl ugyan fogadott melléjök világi tanítónőt; ami segítségnek megjárta, de zárdában nem lehet rendes állapottá. Ez okból a Megváltóról nevezett kongregáció soproni anyaházával lépett alkudozásba; e kongregáció most már képes volt ezt az intézetet is elvállalni, az intézet fönnállásának harmadik évfordulóján már helyben voltak és azóta dicséretesen megfelelnek. Mennyire szivén hordta Winterl ez intézetet, mindennap tanúsította. Volt idő, hogy naponkint estefelé elment utánanézni; hetenkint 2-szer 3-szor rendesen ellátogatott oda, biztosan ott volt minden szombaton, amióta Szentség volt a háznál; ekkor a Bold. Szűz tiszteletére könyörgést tartott. És különös, e szombati litánia volt az utolsó functiója, melyet halála előtt végzett; már rosszul érezte magát ott, hazamenve halálos ágyába feküdt. Hacsak megtehette, minden vasárnap estefelé szintén megjelent árvái között, hogy megmagyarázza nekik az evangéliumot. Idővel szép kis csapat leány vette őt körül; árva mintegy 12„ a többi kosztos növendék, mintegy hatvanan. E szám természetesen változik; volt már több is; most van 25 árva és 28 más növendék. Mindig megtudta, mit kaptak ebédre stb. s örült velük, ha jó falatjuk volt. Gondoskodott, hogy a családokban hagyományos szokások, teszem szent Márton napján a lud, Mindenszentekkor a kalács, ősszel a szüret, Karácsony böjtjén a mákos tészta... megtartassanak. Ezen árvaházban honosította meg a nagyobbszerü karácsonyi játékot, s csak az volt a baj, hogy az igen sikerült játékokhoz a helyszűke miatt, noha háromszor is adták, kevesen fértek. »Fukar kezdek lenni, mióta az árvaház fönnall« — mondta nem egyszer Winterl; fukarsága azonban abban állott, hogy magára még kevesebbet adott, s hogy minden krajcárt, amit valaki az intézet javára adott, szépen összerakosgatott, az árvákat pedig a magáéból tartotta el. Ezen körülmény háztartását igen érzékenyen vette igénybe; pedig szegényeitől sem tudott megválni. Az árvaház ügyeiben igen hathatós támasza volt a szent Erzsé-