Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
X. Winterl Antal
terl tűnt szemünkbe. A térdhajtást a szentség előtt mindig tökéletesen végezte; egyéb dolgokban is gyöngéd lelkiismeret vezérelte; pl. soha őt taláris nélkül nem lehetett látni és a tonsurát is mindvégig viselte. Lakását el nem hagyta anélkül, hogy szenteltvizet ne vett volna (azt ágya mellett tartotta); születése napját évenkint a szigeti templomban, hol megkereszteltetett, mondott szentmisével ünnepelte; gyakran gyónt. Szerénysége onnan látszott, hogy az őt ért pápai kitüntetés jelvényeit csak nagy ritkán használta. Szóltunk már miséjéről. Föltűnt éneke is; sajátságos nyugodt, tiszta, benső modulatióval teljesítette s úgy hiszem, ikinek alkalma volt őt hallani, nem felejté el azt a hangot, mellyel az »Oremus«-t intonálta. Misézni szent István oltáránál szeretett, imádkozni a csodálatos vérrel verítékezett Mária-kép előtt és pedig hátul, sötétben, a chorus alatt, télen galléros köpenyébe burkoltan, de kezeit szépen öszszetéve. Ha valamely győri vagy külvárosi templomban rendkívüli istentisztelet tartatott, Winterl figyelmét ez ki nem kerülte ; ha nem fungált, bizonyosan ott termett az ájtatos nép között. Igy a szentségnapokon; így a nagyhéten, így számtalanszor a karmelita atyák templomában. Hányszor épült rajta a közönség, mikor pénteken, kivált a nagyböjt idején, hajadon fővel, zord időben is, a nádorvárosi Kálvária-utca hosszában a stációkat járta, és pedig gyakran, mert nappal nem ért rá, sötét este is. Nagy barátja volt a bucsu járásoknak, s a processiókat anyagi segítséggel bőkezűen támogatta. Ő maga nem igen távozott hivei köréből és évek multak anélkül, hogy Győr határán kivül aludt volna. Öreg Mária-Czellben kétszer volt; először mint ifjú, 50 évvel később mint nagyprépost és prelátus. Ezt a jubiláris bucsujárasát Trichtl prépost társaságában vasúton és kocsin teljesítette. Atszellemültnek látszott, mikor onnan visszatért. Régi szokás szerint a nagyhét első napjain a papnövelde falai közt az áldozó papok számára meditatiók tartatnak; senki azokon huszonkét éven át oly pontosan meg nem jelent, mint a városplébános, ki különben sokoldalú elfoglaltsága miatt más dolgoknál nem egyszer későn érkezett. E meditatiókat rendszerint máshonnan meghívott szerzetes áldozópap tartotta; de egyizben maga Winterl is fungált ilyenkor mint vezető. Hasonló buzgósággal vett részt az ujabb időben már kétizben tartott rendszeres lelkigyakorlatokon, amelyekhez nagy reményeket fűzött. Mindig nagy felelősséggel járt plébánosnak lenni; a gyöngéd lelkiismeretű pap e tekintetben elég aggodalmat szenved. Mikor