Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

IX. Jáky Ferenc

XVL Jellemzése. Alázatossága valóban páratlan volt. Eszeágába sem jutott, hogy szerény, félreeső, plébániáját mással cserélje föl, pedig kaphatott volna nagyobb, jövedelmezőbb állomást is. Abból, amit kapaszkodásnak, stréberségnek neveznek, nem volt benne szemernyi sem; sőt — mint utóbb a nagy Prohászka, — minden kitüntetésfélétől szinte ijedezve húzódozott. Tudták ezt illetékes föllebbvalói is, azért nem is gondolták arra, hogy az érdemes és nagyrabecsült egyházi férfiút valami külső disszel is megtiszteljék. A tréfát kedvelő Simor püspök mégis egyszer ezt a kérdést intézte hozzá: Rde Dnel Hogyan van az, hogy Oslinál, ennél a kis szegényes helynél még föllebb nem került? Az onnan van, felelte állítólag az elmés és szókimondásáról is hires pjlébános, mert a szél sokszor a polyvát is magasra viszi, a szem pedig lenn marad a földön. Bizonyos világi egyén, aki egész emberöltőn át tanuja volt Jáky plébános minden tette-vettének, ekképen nyilatkozott róla: Szigorú, de igazságos ember volt. Szépen megvilágítja ezt, életének következő kis eseménye is. Hatala Péter, a hirhedt pesti egyetemi tanár, a szentföldre zarándokolt. Mikor Jeruzsálemből visszaérkezett, pesti tanártársának, dr Zalka Jánosnak is hozott némely emléktárgyakat; ezeket, u. m. pálmaágot és kis feszületet, dr Zalka János 1861-ben az oslii templomnak ajándékozta. Mi történt ezekkel a szentföldi emlékeke kel, azt Jáky az ő krónikájában ekképen irja le: »Hatala Péter urnák 1870-ben, Borsody Péter által, visszaküldöttem a jeruzsálemi két tárgyat; mivel az ő egyházellenes tettei és iratai azokat igen szomorító gyászjelek'ké tették. Nem nézhettem. Kérdésemre mélt. Zalka János püspök azt felelte, hogy tegyek, amit jónak látok. — Intettem tehát Hatala Péter urat, hogy szálljon magába, egyébként visszaküldöm ajándékát. Nem felelt, sem meg nem tért, hanem unitáriussá lett...« Igen, szigorú volt a jó oslii plébános, de ezt a szigorúságát enyhítette az ő elméssége, nagy tudása, elismert igazságossága és leginkább az ő feddhetlen, szinte a zordságig szigorú papi élete. Azért ha volt is aki félte, de tisztelte őt mindenki: püspökei, paptársai, hivei s a messze vidékről Osliba sereglő búcsúsok.