Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)

fia, VIII. Miklós. Katalin, úgy látszik, fiatalon elhal. 1 Anglist 1462-ben Báthmonostori Töttös Péter veszi feleségül, de három év múlva özvegy lesz s 1472-ben már valószínűleg nem él. 2 VIII. Miklós még gyermek atyja halálakor s így 1449 óta előbb anyja, majd mostohabátyja, Imre bán intézik sorsát. 3 Az 1450-iki osztozkodáskor is még kiskorú. Alig hogy nagykorú lett, 1466-ban már étekfogómester, 4 1467-ben főasztalnokmester, 5 1468-ban újra étekfogómester. 6 Birtok­ügyeiket ekkor is közösen intézik Imre bátyjával együtt. 7 1471-ben is étekfogómester. 8 Hogy 1481-ben bátyja, Imre bán fiörökös nélkül halt el, a nádori ág egyetlen felnőtt férfitagja ő volt. Még az év nyarán bátyjának a zamári pusztában (Pest m.) bírt részét 210 frtért eladta Kisbán Bálint budai polgárnak. Ozora várának felét is elfoglalta. 9 Vereskő várának elfogla­lása miatt mégidéztette Bazini Gróf Jánost és Zsigmondot. 10 1482-ben Imre özvegyével, Marczaly Borbálával és árvájá­val, Dorottyával a hitbérre, hozományra és a leánynegyedre nézve úgy egyeznek meg, hogy ezek kapják a tamási kúriát, Ozora és Tamási várak tartozékainak, Téténynek, a tamási és ozorai vámoknak és malmoknak a felét, de a kiházasítás után ezek is visszaszállnak Miklósra. 11 Ősi birtokai sorsa is lekötötte gondját. Pálnak vejei részére történt felvallásait érvénytelenítették, de ki kellett 1 Reá vonatkoznak: I. 162., 163. 2 I. 211., 287. II. 393. — Egy 1636 okt. 3-iki oklevél a hátlapján Ágnest említve hivatkozik 1466. és 1472-iki (I. 287.) oklevélre. Hedervari levéltár Fasc. 7. Nr. 22. 8 I. 201., 202., 208., 211., 212. II. 388. I. 222., 226., 228., 230., 232., 234., 235. II. 395. *• I. 248. 6 I. 250. G Hazai Okmánytár IV. 424. 7 I. 256., 270., 271., 288. — II. 397. — I. 258., 263., 274., 277., 287., 297., 298., 299., 303., 307., 310., 314. 8 M. H. H. I. o. XXXVI. k. 205. 1. 9 I. 318., 320. 10 I. 319. — L. I. 329. — 1486-ban nem jelentek meg. 11 I. 322.

Next

/
Oldalképek
Tartalom