Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

A közvélemény forrongása, mint ezekből a nyugodtan egymás mellé rakott jelenségekből is következtetjük, mindig zajosabb és zajosabb lett. Az ápril 23-iki népgyűlés még mindig izgatott beszédek tárgya volt s annak hősévé az események torlódása épen azt a Lukácsot tette, kit akkor akartak megsemmisíteni. A „Hazánk" legújabb száma nyilt levelet közöl, hozzá intézve: Nyilt levél Lukács Sándorhoz. ön tegnap egy keserű tapasztalattal gazdagabb lőn. Nagynak tartotta ön a népet, melly felépítheti a szabadság templomát, és kicsinynek találta azt, melly áldozatni hajtja meg fejét az önzés, a fanatismus véres oltára előtt ; olly földnek tartotta ön a nép kebelét, mellyből az elhintett mag után fel fog hullámzani az áldás arany kalásza, s terméketlen agyagnak tapasztalhatta lenni azt, miből hideg, élettelen szobrot gyúrhat a népáruló tisztátalan keze. Kevés nap előtt ünnepeltük meg a költői virágvasárnapot s nem sokára elkövetkezett a megfeszítés szomorú nagypénteke. A népek története leverő tanúságot nyújt a nép emberének, de ki magasabb czél után eped, ki a nép közt nem számol egyesek hálájára, azt a küzdés nehéz óráiban nem fogja tántoríthatni a balul vezérlett nép rút hálátlansága, mint a nehéz útra kelt vándor nem tér meg félutjáról, ha lábai rögbe botlanak, ha az összefonódott ágak arczát verdesik is. Ön becsülettel küzdött a nép ügye mellett ; szövétneket akart ön gyújtani járszalagra kárhoztatott polgártársai kezében, s tegnap szomorúan tapasztalhatá, miként a nép karja még erőtelen a szövétneket megóvni a felriasztott denevérek csapkodó szánjaitól, hogy a győri népnek legkisebb erénye az elismerés, a méltány. Én csak hallomásból ismerem a tegnapi népgyűlés eseményeit, nem hihetem, hogy az önfentartás a szűkkeblű önzés elkényszeredett erőlködése illy eszközökhöz mert volna nyúlni, hogy mint sejtik, lehetne szövetség elég lelkiismeretlen, elég bűnös, a népbe a fanatismus mérgét oltani, s a felvilágosodás és értelmiség ellen árulást követni el, — elborult kedéllyel kérdem tehát, mit vétett ön e fellázadt nép ellen ? Ön soha sem számolhatott, ezt mindnyájan jól tudjuk, az érdekben, az existentiájában megsértett tanács rokonszenvére, ön természetes következményül tekintheté a tanácscsal érdekegységben és családilag rokonult bourgeoisie feljajdulását, de a becsületes kézművesek, a nép magvát tevő iparos osztályban ön méltán kereshetett annyi önérzetet, annyi megemlékezést a közel múltra, melly megtörje az ármány bűvös övét s visszalökje a nyújtott kábitalt ; mert az időtől, midőn ön idejét, egészségét szentelé vala fel ez osztály érdekének, az iparnak, nem éltünk még meg egy emberkort. De a hűtlen emlékezet tűnő fátyolán elmosódik a legszebb kép is. Az ember el legyen arra készülve, hogy elfelejtetik.