Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)
II. A méhtenyésztés - 4. Telepítés
Az alföldi vesszőkasról ismét keveset tudunk meg. Mindössze ennyit: a méhkast, mivel többnyire vesszőből fonják, kasnak nevezik; marhatrágyával tapasztják; a röplyuk két hövelyk széles és egyharmad hüvelyk magas. l 7^. Bő mézhordá s idején bővítették a kasok mézterét. A kas helyén gödröt ástak, azt kiseperték és föléje állították a terhes kast. Ezt azonban csak olyan helyen alkalmazták, ahol a közelben nem volt vakondtúrás, ugyanis a vakond a lépek közé túrt földdel és a méhek fogyasztásával igen nagy kárt tud tenni a méhcsaládban. Ha ez a veszedelem fennállt, akkor inkább a mézből vettek ki. 173. A mézteret szalmából fonott karikáknak a kas alá helyezésével is bővítették. Ez a megoldás a szalmakarikákból álló méhlakások példáját vette alapul, tehát müméhészeti hatásnak kell tartanunk. A méhészet hanyatlásával párhuzamosan egyre több és több javaslat merül föl a méhlakások módosítására. A cél az, hogy könnyebben lehessen hozzáférni a méhekhez, befolyásolható legyen a rajzás, növelhető legyen a méztér, mézelvételkor ne kelljen leölni a méheket, könnyebbé váljon a méhek életének a megfigyelése. Egy, a régiekhez viszonyítva fejlettebb méhlakás elkészítésekor ezeknek a szempontoknak egyike vagy másika lebegett a méhész előtt. Természetesen a rajzás befolyásolása a méztér növelése, a mézelvétel megkönnyítése nem a tudományos megfigyelések, hanem a haszon növelésének céljait szolgálták. így születtek meg a szalmakarikás-, hármas-, magazin-, fiókos-, kettős-, fekvő-, stb. méhlakások. Könnyen bővíthetőek, kisebbíthetőek a rajzást szabályozhatóvá, illetve megakadályozhatóvá teszik. Ezek a mozgószerkezetü, de még nem keretes, méhlakások elsősorban az árútermelő méhészeknél és a búvárkodóknál váltak használatosakká. A cukorral szembeni verseny tartása, illetve ennek megkísérlése, követelte, hogy mennél több és olcsóbb mézet termeljenek. Amint tudjuk, az új, termelékenyebb eszközösnek a használata ellenére is egyre inkább visszaszorult a méz használata, végül is csemegévé vált. Az új eszközöknek a használata a vizsgált időszakban nem, sőt napjainkig sem vált általánossá. Az 1912-es összeírások szerint az ország méhállományának még kétharmadát tartották régi köpükben vagy kasokban. A helyzet napjainkban sem sokkal kedvezőbb. Ezeknek az eszközöknek és a népi méhészetre való hatásuknak napjainkig való vizsgálata már egy újabb kutatás feladata. Telepítés Azt a helyet, ahol a méheket tartják tavasztól őszig, vagy egész éven át, „méhes"-nek fogjuk nevezni, függetlenül attól, hogy a méhlakások egyszerűen csak a szabadég alatt állnak-e vagy valamilyen építményben vannak elhelyezve. A méhes, bármilyen egyszerű legyen is az, védelmet nyújt az időjárás változásaival (hideg, meleg, eső, szél, hó) szemben. A vizsgált időszakban a méhes jelölésére több elnevezéssel találkozunk. Ilyenek: „Méhes",!„Méház",^- „Méhes-szin vagy Kelentze",^. „Méhes-kert", „Méh-Szény", 17 8- „Méhkelentz". 17 936
