Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)

II. A méhtenyésztés - 3. A méhlakás

A mozgószerkezetű méhlakások terjedésével párhuzamosan alakul ki a műméhészet. A természetes rajzás helyettesítésére egyre több a javaslat a műrajok készítésére. Ez történhet a kettős köpű szétválasztásával, rajzáskor rajfogó háló alkalmazásával stb. Általánosan azonban a vizsgált időszakban nem terjedt el a mürajok készítése. Tudjuk, hogy még ma is a legszebb és leggyönyörködtetőbb eseménynek tartják a méhészek a méhek természetes rajzását. Méhlakás A méhgazdaság legfontosabb termelőeszköze a méhlakás. Ezeknek a fejlettségétől függ a kezelési mód, és a gazdaság termelékenysége. Fejlettebb méhlakások alkalmazása tehát maga után vonja a kezelési mód megváltozását és a termelékenység növekedését is. A régi méhlakások (köpü, tőke, kas) alakjuknál és felépítésüknél fogva nehezen kezelhetőek. A méhész nem tud kellőképpen beavatkozni a méhek belső életébe, nem tud segítséget nyújtani és ellenőrzést gyakorolni. Az új, mozgószerkezetü méhlakások lehetővé teszik a rajzás szabályozását, a méztér tetszésszerinti szűkítését vagy bővítését és ami igen fontos, a mézelvétel a méhek elpusztítása nélkül is lehetséges a toldások, bővítések elvétele útján. Természetesen ezek a szempontok elsősorban a sok méhet tartó árútermelő méhészeknél vetődnek fel, a cél, a haszon és a méhállomány növelése. Valóban az új eszközök alkalmazói elsősorban az árútermelő méhészspecialisták és a búvárkodók. Ezekután áttérek a vizsgált időszak méhlakásainak ismertetésére. Az irodalomból általánosságban a következőket tudjuk meg a méhlakásokról: „Magyar Országon a' közönséges Méh-Kasok, a' köpük, v. kitisztított odvas fák, ihszalagból (juszalag) vagy más féle gyenge veszszőből fonott; és szalmából kötött Kasok." Formájukra nézve Márotn Gábor 1816-ban ezeket irja: ,,A' Méhkasoknak formája sem edgy. Edgyik tsútsos, a' másik lapostetejü; edgyik a' púpjától kezdve tsak lassan szélesedik egészen az aljáig; a' másik ellenben hirtelen ki-szélesedvénn a' derekánál igen bő, az allja ismét sokkal szűkebb."^3. A méhlakásoknak a méhesben való elhelyezéséről pedig a következőket olvashatjuk: „Mindenütt a' hol a' Gazdák a' Méhtartást haszonnal folytatják, fenn-álló Kosarakkal élnek, a' mellyek gyékényből, szalmából, rekettye - veszszőkből, iszalagból fonatnak, vagy köttetnek."A

z odvasfából készült köpüről ugyan nem esik itt szó, de valószínűnek tartjuk, hogy azokat is felállítva helyezték el a méhesben. Ha a közelmúlt gyakorlatából szabad következtetni a multszázadok gyakorlatára, akkor ezt teljes bizonysággal is állíthatjuk. Bátky Zsigmond a méhlakások elhelyezéséről a Magyarság Néprajzában a kővetkezőket mondja: „A kaptárakat nálunk végükre állítva helyezik el a méhesben, nem pedig fektetve, mint a törökök vagy az északi szlávok."(A „kaptár" szót itt köpü értelemben használja.) A méhlakások egyes típusainak (fa, szalma, vessző, deszka) az elnevezése vidékenként változó. Sajnos csak néhány esetben sikerült helyhez kötni az elnevezéseket. A rendelkezésre álló anyagot az egyes típusok figyelembevételével a következőkben tekinthetjük át: 31