Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

6. A „madaras-vadas" mintakincs - 3. Az észak-dunántúli csoport

3. Az észak-dunántúli csoport A Balatontól északra eső terület a török alatt nem szenvedett annyit, mint a déli vidékek. A pozsonyi fócéh befolyását ismerjük a nagyvázsonyi filiális céh (1696) mesterkönyveiből. A veszprémi, pápai, győri, kőszegi és soproni XVIXVII. századi céheinek befolyása közismert. A Vas megyei takácsokról írott cikk elmarasztalja a Céhkatasztert, mivel több mint húsz 1712-es évszámos céhlevél számbavételét elmulasztotta. A filliális céheket a kataszter nem tüntette fel céhekként, ami természetes dolog. Ugyanis a pozsonyi fócéh 1712-ben nyert új szabályokat, amelyben mint országos fócéh jogot nyert filiális szervezetet kiépíteni, céhlevél másolattal támogatni egy-egy csoportot. Itt is erről van szó, de ez a hatáskör az évtizedek során lehatol a déli határokig (Domonkos 1991). Mindenesetre a céhes felügyelet alatt működő mesterek ilyen feltérképezése is nagyon tanulságos, magyarázatot ad a későbbi céhesedés nagy mértékére éppen a Dunántúl északi felében (Nádasdy 1982.). A középkon Takácsi, e foglalkozás névvel jelölt települések egyetlen hazai példája, adja 1782-ből a legkorábbi mintakönyvet, amely azonban vagy elkallódott vagy a közeli Felsőgörzsöny hasonló korú együttesébe keveredett a veszprémi múzeumi anyagban. Ez utóbbi együttes nagyon rongálódott, de a csergubacsos tinta marásai ellenére jelentős madaras emlékeket őrzött meg. Kiemelkedőek a tükröztetett páros madársorok, melyek párnavégeket díszítettek, egy részük pozitív más részük negatív megjelenésű. A magányos szarvas és a szarvaspár-remek a motívum korábbi elterjedtebb használatának emléke. A közölt képek egy része szinte élvezhetetlen, de példa akar lenni arra, hogy a tinta milyen károkat tud okozni, melynek semlegesítése a restaurátorok feladata lesz. A két madaras minta mellett nagyszámú a XVIII. század végéről származó csillagos, szegfüs, rózsás, gyertyás, asztallábas sor, melyek párnán, töröközőn, kendőn, lepedővégen, abroszon szép számban készültek és kerültek is múzeumi gyűjteményekbe. Feltűnő azonban, hogy az egyetlen Takácsiból származó mintalapon találunk csak pelikános motívumot. Ezen északi területhez soroljuk Kenesét is, amelynek csak 1843-ban készült remekének rajzát ismeijük a makkos fa, tölgy, két oldalán egymásnak szemben álló madárral. Rendkívül szép a szentgáliak egymásután fák között ballagó két szarvas alakja, a fejük felett látható két madárpárral 1837-ből. Szerepel a királyi vadász falu jelképe, a szarvas is. Kitűnő a sormintára tervezett pelikánpár, a hátukra futó, keresztben végződő fejű kígyókkal. Az alakok nagyobb méretére következtethetünk a 26 táblás „Vörös Forma" megjegyzésből. Ezek nyilván párnavégre, asztalterítőre szánt minták. A további minták a négyzetes keretbe foglalt csillagokból szegfű sorokból állnak. A Salomváron 1879-ben készült mintakönyv mindössze 24 rajzot tartalmaz, melyek között őrzi az IHS motívumot, valamint a rózsás, tükröztetett 85