Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

2. Céhes régiók

Céhes régiók Az önálló takács céhek száma a XV-XIX. században meghaladta a háromszázat. A XIX. századi vegyes illetve összevont céhek mesterei között pedig még többszáz takácsot találhatunk. A céhkataszter (Éri-Nagy-Nagybákay 1975-1976) adatait térképre vittük, kapcsolatrendszerüket megfigyelve céhes régiók körvonalazása vált lehetővé. (1. kép) A Száz Unió (1) testületei jól elkülönülnek, a kassai régió (2) a történeti irodalom által is alátámasztott (Szűcs 1955) egység. A harmadik és legsűrűbb hálózattal a Dunántúl Balatontól északra eső területei jelennek meg pozsonyi központtal. A negyedik régió Besztercebánya körül alakult ki, melynek részleteit ugyan nem ismerjük, de az onnan származó 1783-as képes szövéstechnikája (négy évszak, Krisztus feltámadása ábrázolás) ezt sejteti. A bányászközpont egyéb kapcsolatai is erre engednek következtetni. A török kiűzése után újjászerveződő céhek, fócéhek vonzáskörzetei alapján Pest és Buda (5) igyekezett a pozsonyi fócéh körzetét megnyirbálni. A hatodik régió Szeged központtal alakult ki a XVIII. században, bár az elpusztult oklevelek a korábbi századokat homályban hagyják. Hasonló a helyzet Péccsel (7) és környékével. A Tiszántúl területén Debrecen központtal lehet feltételezni egy kisebb régiót a XVII-XVIII. században Szatmárnémeti, Nagykároly körzetében. Az elnéptelenedett, áradásos, mocsaras területek kézműveseinek száma alacsony volt, a XVIII. századi betelepítések után csak a XIX. századi vegyes céhekben találkozunk sok más iparos mellett a takácsokkal is (Domonkos 1991. 372-374). A magyarországi takács céhlevelek egyszerűen a „takács", illetve a „lentakács - Leinweber, német takács, lenszövő" kifejezéseket használják, de a „Lein- Masolan und Zeug-Weber" megnevezés is előfordul a nyugatmagyarországi példányokon. A takács, a magyar-takács szőtte az egyszerűbb 2-3 nyüstös vásznakat, sávolyos anyagokat, díszítésre a festett pamut vetüléket alkalmazta, de néha a festett len-kender fonalakat is vörös-kék változatban. A német takácsok a három és több nyüstös szövőszékek használatával a díszesebb kamukás, kockás, sávolyos, illetve az állati és növényi motívumok, geometrikus csillagok, virágok stb. készítői nyugodtan mondhatjuk, hogy a felvidéki „madaras" stílus továbbéltetői voltak. A lentakácsok alapanyaga a lenfonál, lánc- és vetülékfonál formájában, a mintázáshoz pedig a többnyire pamutfonál szolgált vagy a fehéren fehér szőtteseknél az alapszínű fonál. A magyar takácsok a táji adottságoktól függően a len- és kenderfonalat használták, úgy hogy a kivánt csikókat, mintákat pamutvetülékkel díszítették. A végben szőtt asztalkeszkenők, törölközők, szakajtóruhák, a nyers alapszínű vásznakba vörös vetüléket kaptak. A táji eltérések, vallási és nemzetiségi szokások, hagyományok teszik változatossá a készítmények körét. Kétségtelen tény, hogy a lenszövő termékek az igényesebbek, minőségileg egységesebbek. A céhszabályok szigorúbb követelményei, a vándorló legények szervezettségének magasabb foka, 11