Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

1. Bevezetés

Vallottam, hogy a mesterlegények vándorlásának nagy jelentősége volt a szakmai kultúra közvetítésében (Domonkos 1972), a vásári körzetek feltérképezése a táji sajátosságok körét rajzolhatja meg (Domonkos 1977-78). Egy sor iparágban szerzett tapasztalatomat a kisipar néprajzi kutatása c. tanulmányomban foglaltam össze (Domonkos 1974), ahol már a takácsok kisebb-nagyobb céheinek vonzáskörzetéről is közöltem térképet. Mindezek együttesen a paraszti önellátás kérdését feszegették, sőt kijelenthettem, hogy a céhek megszűntéig (1872) tilos volt a paraszti szövés, a szövés munkája pedig mindig férfi munka volt. - így hát e lényeges kérdések vizsgálata, valamint a Magyar Néprajz III. Kézművesség kötetének (1991) szervezése és bevezető nagy tanulmánya együttesen késleltette a mintakönyvekkel való érdembeli munkát, de közben is gyűlt az anyag. A fócéhek vonzáskörzeteiről tanulmányban értekeztem, köztük számos takács mesterkönyv adatait is térképre rajzoltam (Domonkos 1985). Időközben reménykedtem abban, hogy a felvidéki madaras, barhentos textilek kérdése tisztázódik. Ezt a fontos munkát végezte el Bobrovszky Ida művészettörténész a magyarországi reneszánsz és barokk emlékek tanulmánykötetében (Bobrovszky 1975). Vizsgálataiban arra a következtetésre jutott, hogy ezek a textilek tulajdonképpen szőttesek, egységes jellegűnek a XVII. század végéig tekinthető az emlékanyag, a továbbiak vizsgálata pl. a néprajzkutatók feladata lehetne. - A másik fontos és összefoglalásra váró téma az alakos ábrázolások témája. A Néprajzi Lexikon 1977-1982 között megjelent köteteiben többen is foglalkoztak egy-egy típus bemutatásával. így számos állatalak díszítőművészeti jelentőségével, történeti példáival szerepel a kötetekben K. Csilléry Klára (1977-1982). Az újabb generációból Fügedi Márta jelentkezett a témával, vizsgálta az északkelet-magyarországi figurális népművészet diszítményeit (Fügedi 1988). Munkássága az egész magyar népművészet alakos ábrázolásaira teijedt ki, kutatva az egyes típusok (madár, szarvas, stb.) művelődéstörténeti előzményeit. Ilyen módon a szövőművészet, szőttesek figurális alakjainak feldolgozását elvégezte úgy, hogy a textilen kívül az egyes motívumok más népművészeti tárgyakon való alkalmazását széles körben számba vette. Pl. a pelikán madár szövött, kerámiára festett, faragott, templomi mennyezet kazettáján látható, stb. példáin kísérhetjük figyelemmel, hogy egy-egy motívum mint teijed ki a népművészet egész területére. Összefoglalása „Állatábrázolások a magyar népművészetben" felmentett az ilyen kérdések anyaggyűjtésétől, feldolgozásától (Fügedi 1993). A bevezetőben tartozom még a téma időbeli és területi körülhatárolásával. A történeti Magyarország levéltárai, múzeumai és egyházi tulajdonú szövött emlékei mind vizsgálódásunk körébe tartoznak. Hiszen a XV-XVII. századi szőttesek pl. mind a Felvidékről származik ill. őrzik eredeti helyükön és a mai 9