Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

1. Bevezetés

Magyarország gyűjteményeiben. A levéltári anyag természetszerűen nem ismer országhatárokat, példa erre a céhkataszter (Éri-Nagy-Nagybákay 1975-76). A vizsgálandó 27 takács mintakönyv kivétel nélkül mind a mai Magyarország közgyűjteményeiben található. Egyetlen példány származási helye lépi át az északi határt, a Hont megyei Korponáról való, a mult század közepéről. Sajnos kutatási nehézségek is akadályozták e tárgyi emlékek kézzelfogható megismerését, ha egyáltalán ismertté vált ilyen létezése. Ez elsősorban Erdély területére vonatkozik, hiszen a néprajzos kollégák közleményei bizonyítják, hogy hasonló mintakönyvekkel ott is számolhatnánk. A Kós Károly szerkesztette népművészeti kötetekben Szentimrei Judit foglalkozott a szőttesekkel. Maga is találkozott 1841-ből származó nyomtatott (Ulm 1841) mintakönyvvel, amelynek hatását a székely és a moldvai szőttesek múlt század végi anyagában felismerte (Szentimrei 1981). A mintalapok száma megközelíti az 1300 darabot, ami a hagyományos módszerekkel nehezen tekinthető át. A számítástechnika gépei kínálták a megoldást. Az egyes mintakönyvek két-három évtizeddel ezelőtt mikrofilmes reprodukálásra kerültek, majd 13x21 centiméteres dokupapirra nagyítottuk a fokozatosan gyűlő anyagot. Ez tette aztán lehetővé a számítógépbe táplálását az u.n. szkeneléssel, a gépbe másolást, kódolást. A teljes anyagból pl. így lehetett kigyűjteni az állatábrázolásokat. A képeket kicsinyíteni és nagyítani egyaránt lehet, bizonyos retusálásra is sor került esetenként, sőt a motívum megfordítása segítette elő a „pulykás" kakasként való meghatározását egy tiroli mintakönyv rajza alapján. Egy-egy mintakönyv képeinek szerkesztése szintén ilyen módon készült, ami a technikai felkészültségűek számára nem gond, de a filoszoknak a dolog megértése is siker. A közlésre került, a már említett 1300 körüli minta, most 300 oldalon fért el, nem is szólva a kis motívumtár összeállításáról. Végül szólni kell az erurópai, középkori hímzés és horgolás mintakönyveiről, amelyekben a szőtteseknek sok-sok előképét ismerhetjük fel (Schönsperger 1524, Paganino 1532, Sibmacher 1597). Ezek motívumkincse éppen a takácsok révén is kerülhetett országunk területére. Az eredmények közzé tételét a Nemzeti Kultúrális Alap Népművészeti Szakbizottsága anyagi támogatása tette lehetővé. 10