Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Heckenast Gusztáv: Limitációk a Rákóczi-szabadságharc levéltárában
bevonásával készült, feltehető, hogy általában közös megállapodás, kompromiszszum eredménye volt. Ha csak futólag is összehasonlítjuk a különböző megyék által meghatározott árakat, feltűnik, hogy nincsenek lényeges eltérések közöttük. Ez is amellett szól. hogy a különböző limitációk - és nem csak a Rákóczi-koriak, hanem a korábbiak és későbbiek is - legalábbis törekedtek a reális piaci viszonyok rögzítésére. Figyelembe vették a fuvarköltséget is: a négy partiumi megye 1706. március 29-i, már említett közös javaslata kimondja, hogy „Zathmár vármegyében minthogy távolyab, vecturájára nézve mind két féle sing vasnak egy polturával több légyen az ára, mint Zabólcs vármegyében"; Ugocsa vármegyében, ahol nem folyt puskaportörés, 81-120 dénárban szabták meg egy font puskapor árát, míg Zólyomban, a magyarországi puskaporgyártás központjában 48-60 dénárban. Gömör vármegyében a limitációnak külön tétele a fuvardíj: „Tíz mását magában foglaló tehertől minden méllyföldre egy-egy magyar forint, ...hegyes földre pemg egy Rhenes forint" (ami akkor a magyar forint másfélszerese volt). Egy font csetneki vas ára Kishontban és Nógrádban 6 dénár volt, a Garam menti bányavárosokban már 7, Nyitrában 8, Pozsony vármegyében 10 dénár. Minden jel arra mutat, hogy a limitációk készítői rendkívül lelkiismeretesen jártak el. Amit nem tudtak limitálni, azt nem limitálták. A négy partiumi megye közös javaslata szerint „kések, vas serpenyők, réz fazekak és egyéb vasbul, rézbül álló jószágok relegáltatnak az felsőb tekintetes nemes vármegyékre, ahonnan is származnak ezen venalek"; Kővárvidék árszabása pedig a kereskedelmi forgalomban lévő, javarészt külföldi textíliák árának az országos árszínvonallal egyező meghatározása után azzal fejeződik be, hogy „az töb czéhes mester emberek müvek szerént való limitációját (mint hogy közöttünk is czéhes helyek nincsenek) bízzuk az szabad királyi városok determinátiójára". Az is az árszabások készítőinek körültekintését mutatja, hogy óvakodtak - 1706 tavaszi hónapjaiban - limitálni a gabonafélék árát; általában meg is mondják, hogy aratás előtt ez lehetetlen. Még az átmeneti nehézségekre is figyelemmel voltak: a szappanosok Debrecenben „minthogy az ellenség miatt ...mesterségekhez való alkalmatosságokban meg fogyatkoztanak", 1706 pünkösdjéig egy tábla szappanért 150 pénzt (azaz dénárt) kérhettek, s csak azután a másutt is előírt 120-at. E 24 limitáció áttekintése alapján azt hiszem, érdemes lenne felülvizsgálni a szakirodalom elutasító álláspontját és megkísérelni egy hosszabb időszak árszabásainak ártörténeti vizsgálatát. A Rákóczi-kori árszabások jámbor szándékok maradtak, az 1706-tól kezdve kibontakozó pénzügyi-gazdasági válság illuzórikussá tette őket. De lelkiismeretes előkészítésük alapján az az érzésem, hogy normális körülmények között a megyei limitációk többé-kevésbé reálisan tükrözhették a tényleges piaci viszonyokat. 33
