Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Balassa Iván-Hála József: Adalékok az agyagpala magyarországi hasznosításához

ben (Taró-völgy, Bán-völgy, Barócz-völgy) termeltek ki (H. 1804. 193; D. Török 1844, 121; Fényes 1847, II, 245; Schréter 1914, 302). A nagyvisnyói agyagpalát Hoch Pongrác egri „bányafaktor" fedezte fel az 1780-as évek elején, amelynek bányászatára 1784-ben kért privilégiumot II. Józseftől. Mivel az engedélyt nem győzte kivárni, 1787 körül elment a parádi timsófózőhöz igazgatónak. A privilégiumot 1791-ben kapta meg és felajánlotta Farkas Jánosnak, az egri érseki építési iroda vezetőjének. Ő ugyanabban az évben Schuch Jakab parádi német bányásszal (azzal a szakemberrel, aki külföldi „fedőkő bányá"-ból jött Magyarországra) végeztetett próbafejtést, majd 1792ben néhány munkással, a saját költségén megkezdte a bányászkodást (Voit 1969, 340,397; Lénárt 1982-1983,211; Csiffiiy 1996,72, további bőséges irodalommal). Farkas János Egerben született. 1767 és 1776 között a város főjegyzője, majd 1776-tól 9 éven át főbírája volt, 1784-től 1796-ig állt az érsekség szolgálatában, a fent említett munkakörben (Soós 1955b, 429; Schőnviszkv 1966. 5). Farkas a bécsi Magyar Hírmondó című lap 1801. és 1802. évi egyes számaihoz mellékelve „Alázatos jelentés" címmel ismertető leírást tett közzé a „visnyai kőzsindely"-ről, amelyben, bizonyítandó az anyag kiváló minőségét, egy hazánkban járt „Ánglius nagy Mester"-re, valamint „két külső országból ide került Mester"-re hivatkozott (Darvas 1964, 1-2; Schőnviszky 1966. 6; Bendefy 1970, 347). Az angol tudós az 1793-ban Magyarországot bejáró Robert Townson, a „Travels in Hungary" című jelentős könyv (Townson 1797) későbbi szerzője volt, akit Egerben és környékén Farkas kalauzolt geológiai gyűjtőútjain (Schőnviszky 1966, 7; v. ö. még: Voit 1969, 413). Townson nem csupán a bükki agyagpaláról értekezett magyar kísérőjével, hanem neki a hatékony palafedésre vonatkozó tanácsokat is adott (Lénárt 1982-1983,213). 1804-ben is megjelent egy cikk a nagyvisnyói agyagpaláról, amelyből többek között megtudhatjuk, hogy a tetőfedőanyag többféle méretben készült (8-18 coll) és mázsaszámra értékesítették. Egy mázsa ára Visnyón 1 fi 15 kr, Egerben 1 fl 30 kr, Kassán és Debrecenben 1 fl 45 kr, Pesten pedig 1 fl 47 kr volt (H. 1804, 196; e cikk tartalmát első-, illetve másodkézből, az eredeti forrást gyakran meg sem jelölve, később többen közölték, pl.: Zipser 1817, 426-427; Csaplovics 1821, 251; Bielek 1837, 177; D. Török 1844, 121; Szendrei 1886, 196; Fodor 1930, 68; Csiffáry 1996, 74). A visnyói agyagpala-bányászat, a fent említett ismertető leírások, propaganda ellenére a XIX. század első két évtizedében visszaesett, majd az 1820-as években lendült fel újra. 1821 és 1849 között 3 és 51 fő között változott a bányában dolgozó munkások száma (Csiffáry 1996, 73-74). Fényes Elek írta 1851-ben, hogy „A bán völgyi szoroson híres palakő-bánya találtatik melly több ezer mázsa tetőnek való követ szolgáltatván, [...] jelenleg 274