Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Szulovszky János: A kékfestés Putnokon

A műhely két, kb. 5x2 méteres helyiségből és egy mángorlóból állt. Az egyik helység volt a kipa-szoba, a festő szoba, a másik pedig a mintázó vagy tarkázó helység. Ebben volt a tarkázó pult (2. kép), mellette a sasi, egy 0,8 m x 0,8 méteres láda, amibe egy pehelypárna volt téve. Erre néhány sor enyves, ún. papos vásznat helyeztek. Ütőfával, a mintafával innen vitték a vászonra a papot. A papot nagyobb mennyiségben egy kis fahordóban tartották, ami olykor egy évig is elég volt (A hordót a helyi kádár, Balogh András készítette.) Hogy ki ne száradjon a budai földből, kékkőből, timsóból, gyantából és gumiarábikumokból összefőzött pap, ügyeltek, hogy a füllel ellátott fahordóra mindig rákerüljön a fedő. A kb. 12-14 méter hosszú, 1,3 méter széles mángorlóval vasalták ki a vásznat. Ez a szerkezet egy erős gerendára épített asztalalapzatból és a rajta keményfa görgőkön mozgó hatalmas ládából, a szekrényből állt. A szekrény több tonnányi terhével végezte a vásznak mángorlását, simítását. Működéséhez egy lóhajtású járgány szerkezetre volt szükség, a hozzákapcsolódó, a láda fölött áthaladó főtengellyel. Erre csavarodott fel a vastag lánc, amely az asztalon a ládát mozgatta. A járgány bélkereke fölött a főtengely két fogaskereke helyezkedett el. Egy váltókar segítségével hol az egyikhez kapcsolódtak a bélkerék fogai, hol a másikhoz. Ezzel érték el, hogy a hatalmas láda egyszer jobbra, máskor balra haladjon, és viszonylag kis helyen végezhető a munka. Polónyi 193 l-re már villanymotorral működtette (vö. Ladányi szerk. 1931, 203 ). A mángorló padlása szárítónak volt kiképezve. Az udvaron is volt egy 5 méter magas, 2 méter széles szárító, ahová falépcső vezetett. Ezt csak nyáron használták. Mivel sok volt a szárítani való anyag, nemcsak a műhely, hanem a lakás padlásterét is igénybe vették erre a célra. Kékfestéshez a legalkalmasabb vászon a molinó vászon volt, amit a pesti szövőgyárak készítettek. Onnan nyers, fehérítetlen állapotban kapták. A szövetet kvadrátozott beosztású nagyítóval megvizsgálták, hogy megfelelő-e a hosszanti és a keresztszálak mennyisége. A hossz-szál: beverő szál aránya surcnéá (kötőnél) 18:18, ruhánál elég volt 14:16-os is. A szövetet alkalmassá kellett tenni a megmintázáshoz. A verkoí, a 200 méteres nyers vásznat 25 méteres darabokra felszabdalták, és a szövésnél használt keményítőt, szódás vízzel kifőzték belőle. Megszárították a vásznat. Száraz állapotban búzakeményítővel kezelték az anyagot, hogy legyen egy kis tartása. Majd újból szárítás következett. Utána gyengén faj tolták, puhították a vásznat, majd a mángorlóra került. Mivel Polónyi szinte csak az üzleti dolgokkal, adminisztrációval és az árusítással foglalkozott, a mángorláshoz pedig legalább két ember volt szükséges, ezért Győr András ilyenkor a szomszéd asztalos tanulóját vagy valamelyik családtagot kérte segítségül. A vásznat pámoló segítségével henger alakú fagörgőkre 247