Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Flórián Mária: Polgárosodág a 18. századi magyar közrendű férfiak öltözködésében. A mellény

Flórián Mária Polgárosodás a 18.századi magyar közrendű férfiak öltözködésében A mellény A magyar férfiöltözetnek - a mente, dolmány és a csizmába húzható szűk nadrág együttesének - a 16-17. században nem volt tartozéka a „deréktői vállig terjedő, hátat és mellett betakaró, manap mellénynek nevezett ujjatlan ruhadarab". A nemesi öltözetek írott emlékanyagát kötetekbe gyűjtő Radvánszky Béla (Radvánszky 1986, I. 57) nem is talált ebben a korszakban mellényre vonatkozó utalást. Hitetlenkedve fogadta Kővári László forrásmegjelölés nélkül közzé tett állítását is, miszerint a férfiak „Honn mellényt viseltek, mi fennálló gallérú, nyitott mellű, sujtásokkal, s értékes gombokkal kapcsolódott" (Kővári 1860, 30). Radvánszky hivatkozott ugyan II. Apafi Mihály 1682-ben feljegyzett, nyesttel bélelt taft mellre valójára (Radvánszky 1986, I. 57, 214), ami azonban nem volt feltétlenül azonos a mai értelemben vett. elöl gombolt mellénnyel. Nem hivatkozott viszont egy 17. századi, valóban mellényszerű felsőruhára, a korcoványra, ami egyébként nem is a magyarnak ismert, hanem a nyugati divatnak megfelelő ruhaféle volt (Tompos 1993). A mellényt, mint az „új módi" magyar férfiöltözet tartozékát a 17-18. század fordulóján meginduló divatváltozás kritikus szemtanúja, Apor Péter (Apor 1736) sem említette, és az egykorú viseletábrázolásokon sem láthatunk mellényt (Viseletkódex 1990). Az ekkor még csak nem is említett mellénynek pedig hamarosan fontos szerepe lett nemcsak a nemesek, hanem a magyar közrendű férfiak öltözetének 18. századi alakulásában is. Az a politikai folyamat, amelyik a török kiűzése után megindult, és a társadalmi, gazdasági elitet a nyugati életforma, életnívó utolérésére ösztönözte, együtt járt a korabeli európai ruhák fokozottabb átvételével, „felvételével" is. A városi, mezővárosi polgárok, a köznemesek, a mesteremberek és parasztok tehetségüktől és a rendi határvonalak lazulásától függő ütemben követték az előkelőbbeket, ami az öltözet lassú átalakulásával is járt. A 18. század végére, a 19. század elejére a közrendűek sokfelé a dolmány helyébe, az ingre már mellényt vettek föl, és a dolmány - többnyire átvéve a mente ünnepi díszeit és felöltési módját is - a magyar öltözet egyetlen ujjas felsőruhája lett. A vászonruhában, szűrposztóban járó legalsó réteg is legelőször egy kék posztómellénnyel egészítette ki öltözetét, hogy ne maradjon el a kurrens divattól. * A dolgozat rövidített formában, német nyelven elhangzott az 1997. augusztusában Pécsváradon megrendezett Finn-magyar Konferencián. 191