Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

F. Dózsa Katalin: A kékfestő az „úri divatban"

ban találták jó ötletnek: „Vác derék hölgyei olly célból egyesültek, hogy a jelen farsangi táncvigalomkor belföldi karton-ruhában jelenendjenek meg." „Feltűnt végre az óhajtva várt télhó 15-e, mellyre a várt táncvigalom vala kitűzve (a védegyleti bál - a szerző). Mondhatjuk szinte tudvágyó kíváncsisággal léptünk a tündérfényű táncterekbe, hol kilencz óra után már hemzsegett a többnyire magyaros öltözetű sokaság. A hölgyek legnagyobb része nemzeti szabású bársony vagy selyem mellényben díszelgett, ...A lelkes gróf Batthyány Lajosné is belföldi kelmében jelent meg. ...itt ott a legkitűnőbb hölgyek is egyszerű kartonöltönyökben mutatkoztak" (Pesti Divatlap 1845. 6. 98. Fővárosi Postasíp) számolt be a Pesti Divatlap az évad legjelentősebb eseményéről. A vidéki farsangokon is megjelent a kék karton: diadaláról a Pesti Divatlap tudósított: Nemzeti Táncvigalom volt télhó 6-án Törökszentmiklóson, ahol „a nők kivétel nélkül honi kelmékben jelentek meg, az egész nővilág kék tarka színekben játszott;". Kecskeméten a jogászbálon: „örömmel írhatom, hogy itt is mosolygott felém néhány honi kék ruha" (Pesti Divatlap 1845, 6. 116). Sümegen is a „lelkes hölgyek belföldi kék kartonban jelentek meg, s az csak dicsőségökre szolgál, hogy némelly veszprémi finnyás nők csak úgy fitymálva néztek a „konyhai kék"-nek nevezett öltönyre" (Pesti Divatlap 1845, 7. 131) olvashatjuk a következő számban, de azt is, hogy Debrecenben csak egy hölgy jelent meg honi kék kartonban. A Pesti Divatlap a Nemzeti Kör táncvigalma miatt is zúgolódott ahol azért jelentek meg szerinte viszonylag kevesen magyar ruhában, mert ez nem volt előírás. Ennek ellenére „itt-ott egy-egy kartonruha is mutatkozék" (Pesti Divatlaplap 1845, 7. 130). A Honderű keményebben fogalmazott: „kartonruhát pedig írmagul vevénk csak észre vagy kettőt" (Honderű 1845, I. 7. 76). Elképzelhető, hogy a „honi kartont" nemcsak bálon, hanem nappal is viselték, legalábbis a Honderű glosszájából arra következtethetünk. Szerintük a Váci utcában jólöltözött fiatalemberek többször is inzultáltak elegáns hölgyeket, „mert ruháik nem kék kartonbul készülvén, nem védegyletieknek tárták" (Honderű 1845,1. 14. 139). Úgy tűnik, hogy az 1845-ös farsanggal a kékfestő karneije be is fejeződött. 1846-ban a Nemzeti Kör báljának meghívóján kiírták, hogy kötelező a magyar viselet, ennek ellenére a Pesti Divatlap (Pesti Divatlap 1846, 4. 117) szerint: „a belépti jegyeken 'honi kelme' a testen többnyire auslaender'. Éljen a nemzetiség!" A továbbiakban nem találunk egyik lapban sem utalást a kékfestőről. Bármilyen hazafiasak is voltak a hölgyek, két télen nem fanyalodtak a „konyhai kék"-re, tételezzük fel, hogy azért, mert Kossuthnak igaza volt - már megfelelő választékot találtak más, hazai kelmékből. A kékfestő átütő, igazi sikerére mintegy 130 évet kellett várni. Az 1970-es években ugyams valódi slágerré vált. Nem volt szükség népszerűsítéséhez sem176