Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

F. Dózsa Katalin: A kékfestő az „úri divatban"

hölgyek figyelmébe és Koch P. üzletét: „Már most is találhatni Valeronál az új piaczon 's Kochnál á Kígyó utczában igen szép bársonyt s nehéz selyemkelméket, melyek minőségre a' külföldiek mögött egész el nem maradnak, sőt még azoknál olcsóbbak" (Életképek 1844, II. 22. 724). A dicséreten a cikk nem kevésbé lelkes eleje azonban sokat ront: „A* nemeslelkű, közönségesen ünnepelt 's tisztelt nővérpár, t. i. Batthányi és Károlyi grófnék a' színházban olly ruhában, shawllal 's szép hajukba font szalaggal jelentek meg, mik Magyarországban készültek, .s' ha ezek tán nem is voltak is olly finomak 's gyöngéd tapintatúak, mint a külföldi készítmények, mégsem vesztettek a' szeretetre méltó hölgyek legkevesbet is azon eredeti szépség- és kellemből, mely őket jellemzi, sőt, ez a' feltünőtlen öltözékében az a' valódi honszeretet fényében tündökölt minta - 's lényképe gyanánt... (Életképek 1844, II. 22. 724, kiemelés a szerzőtől). Szép, társaságbeli hölgyek esetében honszeretettel pótolni a választott anyagok minőségét nem jó jel. A közeledő báli szezon, és főleg a védegyleti bál pedig már igen komoly gondokat okozott. A Pesti Divatlaplap 1844 télelő 8-i számában jelezte, hogy a védegyleti bál elnöke gr. Batthyány Kázmér lesz, háziasszonyai pedig a két ünnepelt szépség - Batthyányi Antónia és Károlyi Karolina grófnék. Az is elhatároztatott, hogy a bálon a „vendégek, a'mennyire lehet belföldi kelmékben és nemzeti szabású öltönyben kéretnek megjelenni". Azonban a táncmulatságokra sem a Valero féle kockás, virágmintás taftselyem, se a Koch féle nehéz kárpitbársony nem volt alkalmas, márpedig: „eddigelé legnagyobb panasz volt a nők részéről, miszerint kivéve a bársonyt és selymet, úgyszólván semmi másnemű viseletet nem kaphatnak öltönyeikre" (Pesti Divatlap 1844, 23. 155). A problémát a Honderű is felvetette, kifogásolva a honi kelme előírását: „Ez a mennyire lehet igen szükséges föltételke, mert föltéve, hogy Koch és Valero gyártotta sem bársony sem selyemben tánczolni nem szokás: nagyon szerencsét' lenek lennének kisasszonykáink, hahogy sötét színű csíkos vagy virágos czicz

4 és carton viganókba kénytetnének megjelenni" (Honderű 1844, II. 23. 371). Itt találkozunk tehát először az ötlettel, hogy sötét színű (feltehetően kékfestő) karton legyen a báli szezon divatos anyaga, igaz ugyan hogy a Honderű eléggé elképesztőnek tartja az ötletet. De miért nem megfelelő a bársony és a selyem a bálokon? A Honderű minden évben tudósított a mértékadó párizsi előírásokról: „Táncvigalmaink mindig számosb hölgyeket bájolva be a farsang vidám országában, természetes, hogy a divatvilág is jelesül általok. Fehér, rózsaszín és kék báliruhák a legkeresettebbek, finom linón, tarlatán s az illusion minden nemei váltogatják föl egymást a tánczosnőknél. A nem tánezolók általában és csak nehéz selyem többnyire virágos vagy habos francia kelméket viselnek, ..." (Honderű 1843,1. 74). Úgy tűnik, 4 Vászonkötésű nyomott karton, gyakran viaszolt, bútorhuzatnak és ruhaanyagnak egyaránt használatos 174