Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Kovács József László: Esterházy Miklós és Nádasdy Pál, az író

Ekkor, höflányi látogatásakor adhatta át Nádasdy Ferenc a maga. Szentírást értelmező vitairatát a teológiailag képzett főnemesnek, aki válaszát segítséget is igénybe véve írja meg: „mintegy erőszak alatt is íidőt kellene vennem magamnak, és más személyt is fárasztanom az kegyedtül citált páterek Írásainak revideálására, s kényszeréttetém az kegyelmed nekem küldött írására felelnem." Esterházy válasza „kisőbben is ment véghez, hogy sein magam kívántam volt [...] késedelmét penig tulajdonítsa az én sok distractióimnak" ne feledjük, hogy az „1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka" idejét élte át a nádor, és a Nádasdytól átadott szentírási vitairat sem volt könnyen követhető. „Igen homályos és sokszor megcsonkított citatiok által hozván elő kegyelmed némelly doctorok irásit, igen laboriosum volt felkeresni az kegyelmedtíil citált helyeket, mert néha csaknem egésznapi munkával kelletett némelly szent atyáknak csak két három versecskéjét is feltalálni."

9 A megválaszolt vitairat Nádasdynak nem első próbálkozása, a válaszadásban segítő — feltehetően Hajnal Mátyás — támogatásával azonban Esterházy részleteiben is cáfolja az eredetiben alighanem Lethenyei István és Kis Bertalan segítségével összeállított iratot. Az elveszett, Szentírást értelmező vitairatot egy ugyancsak nyomaveszett írás előzte meg. Ennek címét is tudjuk a Fidelis admonitio Academiae Wittebergensis című, vallásuk miatt üldözött csehekhez és morvákhoz szóló bátorító iratot fordította le állítólag magyarra a 14. életévét még el sem ért gyermek, bár inkább arra kell gondolnunk, hogy az anya megbízásából készítették el a gyermek decorumaként az „in cuius correctione fuimus Stephanus Lethenyei, Geor(gius) Sereny, Gregorius Musay" még ha az ifjú gróf gyakorlatként fordíthatott is egy és más kisebb részletet praeceptorai irányítása mellett. A fordított munka átnézésére pedig Kis Bertalan püspököt kérték fel, valamennyi említett lelkész egy szellemi kör tagja, hiszen Kis Bertalan és Lethenyei István Báthory Erzsébet alumnusaiként is együtt voltak wittenbergi diákok. Az újabb csepregi változat bizonyára Tolnai Pap István 1632-ben megjelent fordítása ellen jött létre, melynek kálvini szellemben átalakított magyar fordításával bizonyára az „in cuius correctione" megbízottak nem érthettek egyet.

1

0 A Szentírást értelmező vitairatot is annyira ismerjük, amennyire az Esterházy Miklós alapos válaszából kihüvelyezhető. Érdemes figyelnünk Esterházy Miklós már említett igényes forráskezelésére, mellyel önmagát terhelve számos közügye során is kényszeríti magát foglalkozásra. Nádasdy Ferenc „az szent doctoroknak citált helyeit, maga hitinek megerősítésére nem azért hozta volna elő, mintha azoknak értelmekhez akarna ragaszkodni", hanem azt vitatja, „kitől kellessék azt vennünk, hogy el ne tévelyedjünk és el ne hányattassunk az hamis tudományoknak szélitől" Nádasdyról azonban így szól Esterházy: „amit fundamentomul felvetettünk, a mellől már kegyelmed ellépék, és következendőképpen minden igazság keresésében felvett fáradságunk haszontalan volna, s hiában való, mivel nem lövöldöznénk az feltett cilhez." Aki nem az alapokról kiindulva céloz, az célba sem találhat, — vallja meggyőződéssel Esterházy. 9 Uo. 7—9. 1

0 Payr Sándor: Egyháztörténeti emlékek (Forrásgyűjtemény) Sopron 1910. 163. 211—212.—Tolnai Pap István átdolgozását Id. RMK I. 617. 127