Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Lovas Gyula: A szolnoki vasúti csomópont nehéz hónapjai 1944. június — október

riadó szakította félbe. Ilyenkor vonatra ültünk és néha Törökszentmiklósig utaztunk, máskor Pusztatenyö előtt egy gazdag gyümölcsöskert közelébe... Mire egy nap az állomáshoz érkeztünk, már ott volt az újabb parancs, kiviszik vonatunkat a romos Tisza-hídhoz, és a mi századunk is részt vesz német vezénylet alatt az újjáépítésében... A vasúti híd romjaitól talán 500 méterre állt meg a vonatunk, mögénk még vagy két munkaszolgálatos század kocsisorát tolták. Kietlen vidékre kerültünk. Engem a holdról készített kráteres fényképekre emlékeztetett: itt is a vasúti töltés oldalán bombatölcsér bombatölcsér mellett. A hídnál a bakterház romjai. Magát a Tiszát nem láttuk, eltakarták a füzesek és mindenütt német katonák..." Az 1944. szeptember 5-i légitámadás után sem Szolnok, sem Szajol nem kapott már amerikai légitámadást, a térség a szovjet repülők hatósugarába került. Szovjet repülők Szolnokot először szeptember 18-án bombázták. Délután történt a támadás. A bombák vasúti területen a műhelyt érték. Az épülő cölöphidat azonban nem érte légitámadás, így a nagy erőkkel végzett munka eredményt hozott. Október első napjaiban gyalogos menekülők már használták a hidat, de ekkorra még nem készült el a pályatest. Csatkai Endre visszaemlékezésében írt a munkásszázad átkeléséről: „...Október 6-án fordult egyet a kerék. A hírek szerint Mezőtúr felöl tört északra a szovjet hadsereg, át kellett kelnünk a Tisza túlsó partjára. A híd úgy ahogy készen volt ugyan, de valamely csigalépcsőn meg-megszorulva folyt az átkelés... ...Másnap 7-én hamar megjött a híré, lövik az oroszok a partot, Mezőtúrt is elfoglalták már... Hadnagyunk, őrmesterünk eltűnt... Végre megjelent őrmesterünk... megparancsolta, hogy mindenki egy ásót vegyen magához... Leszállt az este. Elindítottak minket a sötétben... " Ezután már csak a németek maradtak a hídnál. Munkájuk eredményét még bizonyítja Nagy Józsefnek 1944. október 14-én tett naplóbejegyzése: „...A vasúti hídon megkezdődött a vasúti kocsik egyenként áttolása... " Kováts Pál is tudta, hogy a német hadihíd elkészült, s használták, Tóvizi Lajos pedig visszaemlékezéseiben elmondta, hogy október közepétől már az új német hídon hozták át a vonatokat Szajolból. Arról, hogy a hidat mikor robbantották fel a németek, nincsen adatom. Vissza kell azonban pörgetnünk történetünk fonalát október 6-hoz, amikor is a 2. Ukrán Front áttörte a 3. magyar hadsereg védővonalát, s lendülettel nyomult előre Debrecen—Nyíregyháza irányába. Jóllehet Szolnok magasságában is megközelítette a Tiszát, a német—magyar védelemnek itt sikerült a balparti hídfőt megtartani. Ugyan október 11-én több belövés is érte már az állomást, a víztorony és a 25-ös őrház környékére csapódtak be lövedékek, ekkor még nem fenyegette a várost szovjet támadás, s így nem is rendelték el a város kiürítését. A hídfő felhasználásával a németek október 18-án a Debrecenben kialakult szovjet nyomás ellensúlyozására jelentős páncélos erőkkel támadták a Tiszát megközelítő szovjet erőket. Erről Tóvizi Lajos az abban részes hitelességével számolt be: „...Október 18-án a szovjetek bejöttek egészen addig, ahol a 4-es és a repülőtérre vezető út elágazik. Akkor éjjel szolgáltam. Städler Laci az Uvb-böl kiszólt: — Te Lajos! A németek nyaggatnak. Keresnek rajtam egy páncélosokkal rakott vonatot, mi van vele? 2788-asnak megy. 346