Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Lovas Gyula: A szolnoki vasúti csomópont nehéz hónapjai 1944. június — október
Ugyan még ekkor sem volt a szolnoki híd teljességgel használhatatlan. Hargitai László, aki ezekben a nehéz napokban ugyancsak forgalmi szolgálatot teljesített Szolnokon, találkoztásunkkor elmondta, hogy a szeptemberi légitámadások után még vontattak át kocsikat drótkötéllel a hídon. Ezeket Szajolból a hídig mozdonnyal tolták ki. Amikor az első menekültvonatok megérkeztek Erdélyből, azok közül is többet úgy húztak át kötéllel. A hadiforgalomban azonban már nein használták a hidat. 1944. szeptember 5-én ismét bombázták a szolnoki Tisza-hidat, ekkor 270 bombát dobtak rá. Ezután már legfeljebb ha arasznyi rész maradt egyben a hídnak már korábban is megrogyott főtartójából. így vasúti járművet ezután már nem engedtek a hídra. A Német Véderő számára a híd használhatatlanná rombolása tragikus volt, hiszen vele az egyik visszavonulási útvonalat számolták fel a bombázások. Ezért a németek nagy létszámú hídépítő alakulatot irányítottak Szolnokra, s a sérült hídtól folyásirányban megkerülő provizórium építését kezdték meg. Kotsis Pál egyik útja során látta dolgozni a német hidászokat: „..Három turnusban dolgoztak a németek, 25-30 német dolgozott egy-egy csoportban. Vonatjuk Újszászon állt. Váltáskor tehen'ágánygépkocsival hozták-vitték őket, meg mellettük 200 munkaszolgálatos dolgozott. Nagyon jó felszereléssel dolgoztak: a jármokat elkészítették a parton, mikor készen voltak, behúzták, rögzítették. Minden oszlopon ott volt a ,,béka". Mellette a német. Bekapcsolta a motort, a „békák" ugráltak az oszlopok tetején, s verték le a mederfenékbe a cölöpöket. Éjjel-nappal teljes kivilágítással dolgoztak... " A német hidászokhoz beosztott munkaszolgálatos alakulatok megerősítésére Szajolból újabb zsidó munkaszolgálatosokat irányítottak. A 304-es zsidó munkaszolgálatos századot 1944. szeptember 8-án az erdélyi Retteg községből ZsibónDebrecenen keresztül szállították Szajolba, 230 főt. Csatkai Endre dr. visszaemlékezése erről a tevékenységükről a Jászkunság c. folyóirat 1968. évfolyamában jelent meg. „...Debrecen pályaudvara friss sebekkel vonult el szemünk előtt, jóformán egyetlen falból állott, és az ablakokban bontó napszámosok álldogáltak. Mintegy hat napi utazás után begördült a vonat a szajoli állomásra, helyesebben annak romjai közé... Egyetlen ép vágányt láttunk, a legszélsőt; kocsik fúródtak a földbe, mozdonyok fejtetőn és mindenütt erős petróleumbűz. Hanem nem sokat lehetett a kocsiban szemlélődni, sorakozásra szólt a parancs. Egy aranygalléros vasúti tiszt másodmagával állt sorunk elé ezzel a köszöntéssel: Uraim! Mintha villanyütés járta volna át a századot. Nekünk ezt! A tiszt folytatta: Nemzeti munkára hívjuk fel Önöket, látják, mivé lett a pályaudvar, kérem segítsenek a rendbehozatalánál!" Olyan nagy hatással volt az emberséges hang a bajtársakra, hogy azonnal szedelőzködtünk ásóért, kapáért és mégindult a pályaudvar körül a munka. Én még lábadoztam súlyos lázbetegségemből, a konyhához osztottak be vízhordónak. Ez látszólag könnyű munka volt, de nem a szétlőtt pályaudvaron, melynek főépületéből egy nagy darab hiányzott: minden közeli kutat telített a petróleum, nyilván egy egész vonatot vert szét a bombázás. Lépten-nyomon láttam parasztokat, amint kannával merték ki az árkokból a mocsaras folyadékot. A főépületben nem akadt tiszta víz, amellett nem volt könnyű tolató mozdonyok között átevickélni a romokon és elgörbült síneken. Végre a pusztatenyői kijáratnál találtam egy tiszta vizű kutat, de nem kerekest, nagy nehezen találtam meg a rúdját. Ott egy hatalmas halom postacsomag hentergett a földön, ugyanis az Alföld felöl csak Szajolig közlekedtek a vonatok, a Tisza-hidat is szét\>erte a bomba... A bombázás Damokles kardjaként függött a fontos csomópont felett, azért légiriadókor kimenekítettek minket Szajolból. Reggel aztán visszavitt a vonat, de a munkát szinte naponta 345
