Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Kovács József László: Esterházy Miklós és Nádasdy Pál, az író
Határozottan kifejti azon véleményét is, hogy ezek: „olly mosdatlan, istállóban való, bokorszökő, hitván kajtor csőcselék szájában való tréfák, hogy minden szemérmetességszerető böcsületes személyeknek felemelétené gyomrát." Mert ha nem is közvetlenül Luthertől származnak —folytatja — „ollyak irták, a kik őtet követték, böcsiilték és prófétának tartották, nem vélhetjük azt, hogy hamissan irták." Ez a „hamisan írás" Esterházynak alapvető kifogása, hiszen még Melanchthonnak is felrója, hogy „Luthernek halála után újonnan kiadván könyveit, alkalmasint megtisztogatta a sok éktelen és nyomtatást nein illető szóktul, innét következett a Luther tomusinak citatiojában a sok zűrzavar." 1 4 Esterházy Miklós tisztaságra, illő beszédre törekvő egyéniség volt, ezt követelte meg udvari embereitől is, ezt rója fel időnként elszabaduló szájú szolgájának: Sóvágó Jánosnak is. De a pontatlanságot Nádasdynak is hibájaként említi. Szent Ágostont idézi egyhelyütt, de pontatlanul, mert az egyházatya „csak azt tanítja, hogy az igaz poenitentia tartásnak az fundamentoma az hit." Nádasdynak volt valamely „szines", azaz hamis oka, hogy az idézetet megtoldotta a „perfidem" kifejezéssel. „Nem csodálom, hogy ezt a két szót oda toldotta a kegyelmed íródeákja, mert Luthertől tanult, a ki szent Pál sententiájához hozzá toldotta minden ok nélkül a sola-1." Ezzel a példával is megközelíthetjük, hogy az Értekező Levél szellemi alapozója Hajnal Mátyás lehetett. Itt már több mint száz évvel azelőtt is híres esetről történik említés. Luther külön kifejti a Sendbrief vom Dolmetschen c. ismert írásában (1530), hogy miért egészítette ki Pál Rómaiakhoz írott levelét a sola-allein 'egyedül' kifejezést értelmező szóval. „Und zeigt daneben an, wie die Papisten sich über die inassen unnütze machen, weil ym text Pauli nicht stehet das wort „sola" (Allein) und sey solcher zusatz von mir nicht zu leiden ynn Gottes wortten etc." A pápások a szükséges mértéken felül elégedetlenkednek —vallaja Luther —•, mert Pál szövegében a sola nem található, és „ilyen tőlem származó toldalékot nem lehet tűrni Isten szavai között". De „sehen aber nicht, das gleichwol die meinung des text in ynn sich hat, und wo mans wil klar und gewaltiglich verteutschen, so gehöret es hinein." Tehát ez az érvelés benne rejlik a szövegben, vallja Luther, fordítási elveit is kifejtve. Ilyen felkészültség azonban a teológiával barátkozó főnemestől nem várható, de a kiválóan felkészült Hajnal Mátyástól igen! 1 5 Esterházy azonban nem ismeri el a szentírási szöveg szabad értelmezését: „De mivel az ördögnek lator incselkedése miatt sokaknak veszedelmére volt az szentírás olvasása, a mint kitetszik a sürü eretnekségekbül." Majd azzal folytatja: „a sok különböző vallások... a szentírásnak nem igaz értelméből támadtanak az igaz anyaszentegyház ellen. (...) Adta volna isten, hogy ebben az utolsó száz esztendőben, mellyben szakadott el Luther az anvaszentegyháztul, ne olvasta volna minden varga, minden takács a szentírást, avagy ha olvasta, ne csigázta volna a maga oktalansága szerént a mint akarta, nem ágazott volna el annyéra a sok számtalan tévelygés, ugy hogy elég veheti számban a sok különböző vallásokat, mellyek csak az Luther oskolájából származtanak is." 1 6 1 4 Ért. Lev. 1853,46—47. Ért. Lev. 1853, 203—204. — Martin Luther: Sendbrief vom Dolmetschen in Renaissance, Humanismus, Reformation. Herausgegeben von Joseph Schmidt. Stuttgart, 1991. 265. skk. 1 6 Ért. Lev. 1853,71—72. 129
